Axl Creative Commons License 2002.02.03 0 0 462
A Guns N' Roses legendává lett, mert jó idoben voltak jó helyen. Egyszeruen akkor és ott minden passzolt, és ahogy ez összeállt, az fantasztikus volt. Aztán kezdett úgy kinézni a dolog, hogy Axl nem tud bánni az emberekkel, mindenkivel összeveszett, akivel csak lehetett.
Persze néhány év múlva (elfogyott a pénze?) megbánta, amit tett, és gondolta, újra összerak egy Gunst, és csinál valamit. Cserélgette szépen a tagokat, mert hát a vér nem válik vízzé, és írt egy pár (mondjuk így) elfogadható számot. Rájött, hogy az XXI. század zenéje már nem ugyanaz, ami a nyolcvanas évek közepén (90-es évek elején) volt. Elkezdett hát kösérletezgetni, kitanulta az új technikát, és írt pár "furcsa" dalt.
Amikor aztán végképp elfogyott a türelme, azt mondta: csinálunk egy koncertet, és bejelentjük a Guns nagy visszatérését. Nem tudjuk, hog miért, talán a várt siker elmaradt, de az elso részt nem követte folytatás. Gondolom, az emberek ízlése 5-15 év alatt megváltozott: az, ami régen kokeménynek számított, ma már csak a 80-as évek táncikálós rock n' roll-ja. Az egykori rajongók (foleg az én korosztályom, akik nagyon fiatalon szerették meg a Gunst, és '92-ben még azt sem nagyon tudták, milyen egy koncert) elfordultak az együttestol, ma már más zenét hallgatnak.
Persze azért kíváncsiak, hogy mi ez az új GN'R, de Axlék nem tudnak mindenkinek megfelelni. Pedig megpróbálnak: azt tudják, hogy a modern zene kulcsa az, hogy haladjanak a korral, de a módszer az, ami alapvetoen elhibázott. Ahelyett, hogy Nine Inch Nails-féle technó-rock szarsággal próbálkoznak (már elnézést), inkább tempóban és hangzásban kéne felvenniük a versenyt a mai bandákkal.
Meg kéne próbálniuk valami egészen újat nyújtani, valami hatalmasat dobni, vagy ha ez semmiképpen nem megy, akkor visszatérni a régi felállással a régi zenéhez. Persze, ez nehezen megy, hiszen tudjuk, hogy amit egyszer Axl a fejébe vesz... Én ot mindig is a banda gyenge pontjának éreztem, nem zeneileg, hanem túlzottan arrogáns stílusa miatt, és amiatt, hogy soha nem jött ki senkivel.
Szóval, nehéz dolog egy legendát újraéleszteni. Talán lehetetlen. Lehet, hogy nem is kéne próbálkozni vele.