asimovot alapítványilag nagyon szerettem cca 12 éves koromban. teljesen új volt, összetett az a világ (jajj, milyen mondatok... 8(( ) aztán 1 éve megpróbálta pl a dűnék soxori elolvasása után elővenni őket - csalódás... + volt egy-két nagyon gyenge krimi is a számláján az öregnek.
heinlein, simak, jeter rulz, én clarke-kal is ki vagyok békülve (a gyermekkor vége pl.) de a nagy kedvencek gibson herbert és philip k. dick.
aldisstől 1 dogot olvastam csak, valami fantasy-szerűséget, de a fordítás pocsék volt (mintha egy 200 szavas részek albán menekült fordította volna) és a sztori is elég hamar ellaposodott. ja, hazudtam, olvastam az x éves dáridó két kötetéből az engem érdeklő részeket, az viszont felháborító volt. mindenkit pocskondiázott saját magán és a haverjain kívül (herbertet is, mégpedig csunyául!). gibsonnál azon gondolkoztam, darabokra tépem ezt a könyvet, pedig azt még a lenin összessel se tenném. *********, el se olvasta se ő, se kedves szerzőtársa azokat a könyveket, amelyeket lealáznak. úgyhogy aldisst már elvből sem...

hű, már látom, csúnyán meg leszek szidva megint...