A nagykoaliciót természtesen nem lehet kizárni, de itt elég kevés szó esett arról, hogy az milyen feltételek szerint jöhet az egyáltalán létre.
Eléggé plauzibilisnek látszik, hogy minimális feltétele az, hogy a Fidesz gazdasági amnesztiában részesül.
A továbbikaban döntő fontosságu kérdés az, hogy a résztvevő nagy pártok melyike tudna jobb kilátsással a másik helyett aprócska segédcsapatok belső vagy külső támogatásával kormányozni.
Ebből a szempontból valószinüleg a Fidesznek van több mérlegelni valója, hiszen a MIEP oly mértékben szalonképtelen, hogy a vele - vagy révén - való kormányzás komoly erodákó hatással bir, és nem csak a nemzetközi kapcsolatokra, hanem a magyar társadalomra is. Tehát a Fidesz hosszutávon sokkal jobban stabilizálhatja magát a MIEP ellenében mint a MIEP támogatásával.
A szocialisták nincsennek ilyen kényszerpozicióban, nem kell félniük az SZDSZ -töl való komprommitálódástól, és valószinüleg attól sem, hogy az SZDSZ saját választási sulyánál lényegesen nagyobb sulyt lenne képes magának követelni a hatalomból.
Egyik oldalon arra kell vigyázniuk, hogy fel ne értékeljék annyira a Fideszt, hogy az választható opcióvál váljék az SZDSZ számára, a másik oldalon pedig arra, hogy ne szerelmesdjenek annyira össze a gazdasági és hatalmi posztokat egymással kényelmesen felosztó Fidesszel, hogy a következő választásokra a lakosság az ebből nyilvánavlóan következő ellenörizhetetlen állapotot megunva az ideologiai töltetü kispártokat értékelje fel.