Én még nem találkoztam olyan bankárossal, aki szociáldemokratának mondta volna magát, mindaddig amíg az MSZP fel nem fedeszte Medgyessy Pétert az ügyeletes szociáldemagógot.

1999 májusában egy igen hosszú (28 gépelt oldal) beszélő-beszélgetést folytatott Rádai Eszter Medgyessy Péterrel a Beszélőben . Feltehetően kínos lesz számára olvasni, mint újsütetű szociáldemokratának akkori szavait.

R.E.: - „… első pénzügyminisztersége ’86 és ’87 között … született meg az új adórendszer, amivel azonban mégsem magát azonosítják, hanem Kupa Mihályt… „
M.P.: - „ Ezt közben „lenyúlták”. De nem haragszom érte Kupa Mihályra.”
R.E.: - Ön volt kiszemelve ennek a végrehajtására? Ezért lett miniszter?
M.P.: - „Én inkább úgy mondanám, keletkezett egy űr, mert Hetényit és Faluvégit egyszerre el akarták küldeni, és olyasvalakit kellett kinevezni, akiről feltételezték, hogy képes lesz gondolkodásmódot váltani.”
R.E.: - „Előbb született meg a döntés az adóreformról, és ehhez találták meg magát, vagy azért lett éppen maga a miniszter, mert ez az egész már korábban is a „szívügye” volt?
M.P.: - „Elég nyilvánvaló volt mindig, hogy én ezt nagyon akartam. Hetényi (aki nagyon bölcs ember, és aki mindent és mindennek az ellenkezőjét is tudja), éppen rendkívüli intelligenciája miatt – mert pontosan látta a kockázatokat és a buktatókat is – ebben végül is ambivalens volt. Tehát szerette volna, de azért kicsit félt is tőle. Én a magam akkori tudatlanságával – ha szabad ezt így mondanom – bátrabb voltam, sokkal dinamikusabb, és azt gondoltam, ezt mindenképpen meg kell csinálni, és meg is lehet csinálni. És igazam volt, meg lehetett csinálni. De ehhez egy olyan miniszterre volt szükség, aki elkötelezett az ügy iránt,

érti is, miről van szó, és van mögötte támogatás is, egy megfelelően biztos háttér. Természetesen sok mindenki vett részt ebben a munkában, Madarasi Attila, Békesi László,

Kupa Mihály, Pulai Miklós, sőt horribile dictu, még Csúcs László is… Szóval ők voltak valamennyien az adóreform létrehozói….”

R.E.: - „Nem sokkal ezután lett a Grósz-kormány miniszterelnök-helyettese… „
MP.: - Igen, a Pénzügykutató-ügy – ha jól emlékszem – ’97 (’87 szerk.) nyarán zajlott, és 1988. január 1-jétől lettem miniszterelnök-helyettes…
R.E.: -„Ma úgy mondanánk erre a funkcióra, gazdasági csúcsminiszter. Egyetért ezzel?”
M.P.: - „Igen. Az igazi gazdasági csúcsminiszterség volt, mert én valóban létrehoztam azt, amire a mai kormány is törekszik, csakhogy ennek egyelőre nem látni az eredményét. Én egy olyan gazdaságpolitikai titkárságot állítottam fel, amelyen keresztül a gazdasági minisztériumokat szellemileg és érdemben lehetett mozgatni. Tehát nem a technikai koordinációt végezte ez a gazdaságpolitikai titkárság, hanem a szellemi vezére volt a folyamatoknak. „
RE: - Afféle agytröszt? Nézzük a névsort: Antal László, Surányi György, Tömpe István…
MP.: - Azután Szalkai Pista és – nem szégyellem kimondani – Kunos Péter…
RE.: - Miért kéne szégyellni?
MP.: - Mert Kunost elítélték, de én azt gondolom, ez téves ítélet volt… Aztán tagja volt a csapatnak Kocsis Imre (aki a ’97-es adóváltozások előkészítésében dolgozott nagyon hatékonyan) meg Riecke Werner, aki ma a jegybank alelnöke. Szóval egészen kiváló nevek, olyanok, akiket bárki büszkén vállalhatna a saját csapatába. Sárközy Tamás is idetartozott valamilyen áttétellel, aki a gazdasági jog kérdéseivel foglalkozott, és a társasági törvény első nagy átdolgozását irányította az én közvetlen irányításommal, de itt dolgozott a privatizációs szervezet első vezetőinek egyikeként Martonyi János is. És én őt is örömmel vállalom. Nem tudom, ő is örömmel vállalja-e ezt az időszakot, a 90-es évek elején még vállalta. Nekem akkor nagyon jólesett, hogy több tucat nagykövet előtt elmondta, milyen büszke rá, hogy ő készítette elő a privatizáció elindítását, és arra is célzott, hogy milyen jól dolgoztunk együtt. …

RE.: - „Medgyessy-csomag” miben különbözött volna a Bokros-csomagtól, s miben hasonlított volna rá?
MP.: - Például – bár ezt szakmai részletkérdésnek tekintem – én nem vezettem volna be a vámpótlékot, hanem drasztikusabban értékeltem volna le a forintot. Később sokat kínlódtam azzal a vámpótlékkal, hogy hogyan operáljam ki a rendszerből. Akkor persze még nem sejtettem, hogy ez az én leckém lesz, de már akkor is nagyon erős ellenérzéseim voltak ezzel kapcsolatban. De a szakmai részkérdésektől eltekintve nem mondtam és nem tettem volna mást. Stílusban biztos, hogy másként csináltam volna. …

MP.: - A stílus persze sokszor megtéveszti az embereket. Azt gondolják, csak az kemény, aki kiabál, aki az asztalt veri, aki keresi a konfrontációt. Pedig lehet keménynek lenni kedvesen mosolyogva, és lehet csatákat nyerni szépen, apránként, vitatkozgatva.

RE.: - Ezzel azt akarja mondani, hogy mindvégig a legnagyobb egyetértésben dolgozott Horn Gyulával? Konfliktusaik nem is voltak?
MP: - Egyetlen igazi konfliktusunk volt. Tudniillik én már a hivatalba lépésemkor megmondtam, hogy nem fogok fenyegetőzni, amikor azt mondom, felállok, akkor felállok.
A nyugdíjreformot azonban nagyon nehezen tudtam keresztülvinni. Pedig Horn mindvégig támogatta. De ’97-ben mégis azt kellett látnom, hogy a választások közelsége miatt már nem akarnak a szocialisták egy olyan reformot vállalni, ami vitákat, ellenérzéseket fog kiváltani, és ami bizonyos lobbyérdekeket sérthet, például a társadalombiztosítási-szakszervezeti lobby érdekeit… Akkor, ’97-ben úgy látszott, nem nagyon fogják ezt végigcsinálni… És akkor azt mondtam Hornnak: „Én arra szerződtem, hogy reformokat is csináljak, ám ha ezt a nyugdíjreformot most nem csináljuk meg, akkor ez a kormány nem fog tudni felmutatni egyetlen reformot sem a saját élettörténetében. Tehát gondold meg, hogyan döntesz. Tudniillik én egyben biztos vagyok: ha ti kiálltok e mögül a reform mögül, akkor én nem csinálom tovább a miniszterséget.” …

RE.: - Akkor beszéljünk a költségvetésről: bár ön minisztersége minden őszén úgy nyilatkozott (már ’96-ban is, de ’97-ben még inkább), hogy nem az a kormány politizál jól, amelyik a választásokra függeszti a tekintetét, amikor a költségvetését elkészíti, de úgy fest a helyzet, mégsem volt képes igazán gátat vetni a „lazításnak”.
MP.: - Az igaz, hogy ’98-ra még szigorúbb költségvetés lett volna ideális, a választási évben azonban már olyan ígéretek hangzottak el – mint a 65 éven felüliek ingyen utaztatása –, amelyeknek már nem tudtam ellenállni. Ez bizony kudarc volt, amit azonban sosem kívántam letagadni.