tűszúrások

sötét mélység magába húz
a hullámok túl messze feletted
lelked, mint egy tépett hiúz
menekülne most már önfeledten

pár buborék távolodik
a hunyorgó Hold felé röppen
bíztat még egy pillanatig
de egy felhő jön a csöndben

hiányérzet, ami elkap
szíved lüktet már szüntelen
tüdőd teljesen behorpad
az oxigént így sem leled

hirtelen egy kis gondolat
végső, agyhaláltól óvó jel
átsuhan és utat mutat
ösztönből mélyet lélegzel.