érdekes dolog ez, hosszú ideig közeli kapcsolatban voltam Sőrés Zsolttal, kinek -alkotóként is- teljesen azonos a zenei felfogása Főnökével. Amikor megismerkedtünk, éppen Fripp Exposure-jét hírdette eladásra a btk büféjében, de akkor még (12 éve) csak mert éppen megszorult: a crimson-ismeret-szeretet kapcsán ismerkedtünk össze, neki köszönhetem Hammillt, Wyattot, Frith és körei zenéit. Később nem tudtam lépést tartani vele, legalábbis a tekintetben, hogy önszántamból hallgassam az általa ajánlott zenéket. Nagyon jók ezek, és amit mutat, vagy őmaga koncertjein bemutat: igazán élvezet, izgalmas, élményt adó mű, de valahogy mégis csökött vagyok valahol, mert otthon eszembe nem jut ezeket hallgatni.
No, mi ebből a tanulság? Valamennyire tudok az ő fejével is gondolkodni erről. Szerintem alapvetően a zene és a "könnyűzene" értelmezésének különbözősége a problem. SZVSZ igenis van határ a könnyű és komolyzene között, és amit Sőrés és Főnök favorizál, az valójában komolyzene, A KORTÁRS komolyzene, vagy min. annak egy válfaja. A progresszív rockzenekarok legnagyobbjai sem tartoznak ide, egyszerűen azért, mert kisérletezésük, haladásuk önnön zenei nyelvük fejlesztésében kevésbé radikális, kevésbé lényegi, inkább csak relatív többlet a könnyűzene (vagy jazz) alapvető_jellemzőihez KÉPEST. A könnyűzenében nem degradáló tulajdonság, hogy állandó kliséket IS használ egy zeneszerző, hogy belül marad a rockzene határain. Ez egy szabadimprovizációban legfeljebb idézés, parafraizálás jelleggel jelenik meg, vö. kollázs, talált szöveg, stb -más "komoly" művészeti ágaknál. A határok pesze elmosódhatnak, kölcsönhatások nyüzsögnek, stb.
A progresszív rock legjobbjai sem voltak állandóan progresszióban, összességében azonban találóan nevezhető munkásságuk progresszívnek a mainstream könnyűzenéhez képest. Szvsz is lehet kategorizálni őket pl lágy és nem lágy pr.r. zenekarokként, érezve az arányokat kisérletezésük radikalizmusa, adekvátsága, átütőereje tekintetében. És vannak olyan sajnálatos zenekarsorsok, amelyekben a kevésbé progresszív időszakok egyértelműen az adott zkar életének második felén(kétharmadán, háromnegyedén) uralkodtak el:)
Ha az itt használt "diszkó" jelzőt definiálom, akkor én úgy értem, hogy diszkó az, amikor az alkotó a bármilyen szinvonalon kifejlesztett saját(os) zenei nyelvet lényegi változatás nélkül használja föl újra (variálja, kérődzi), vagyis egy bevált, sikeres ponton megáll a fejlődésben, és sikerbiztos zenét gyárt. Ez egy Rolling Stonesnál csöppet sem zavar, egy Pink FLoydnál kiábrándító. Hogy ez a "haladásigény" mennyire jogos elvárás a könnyűzenével szemben, részben szubjektív. Meg jórészt maga a zenekar, zeneszerző jelöli ki a vele szemben támasztandó elvárásokat, aztán esetleg tíz év után jön a szelektív emlékezet.
visszatérve: mást jelent a zene nekem, és mást Sőrésnek, Főnöknek. Vagy Thraknek:). Nincs olyan erős igényem új és újabb közelítésekre a zene lényege felé, viszont egészen mélyen és komolyan foglalkoztat pl. az, ahogy Fripp kisérletezik a kifejezetten rockparadigmába tartozó klisékkel, játszik a benne lassan meg"kövesedő" erővel, közhelyes kontrasztközpontúsággal, stb.