A csend rab marad

kerestem ma
kerestem tegnap
hol engedsz el
itt térdepel
a kérdés
végre nem hajtott végzés
nem hívsz
s hallgatásod hív
a néma csend a híd
mely összeköt
a puha köd
elé térdepel
megkergetett szívem
igen, szerettem
megvallom
de nem hallom
átkozott
áthozott bűneim
kereslek ma
kereslek tegnap
mikor engedsz el
látom, énekel
az ég
szürke-kék
ajkán át
eső csurran lagymatagul
s te hallgatsz csak konokul
keresni ma
keresni tegnap
miért engedsz el
fáradt okokat
szárazra rázott levél a fán
galamb repül át az utcán
megtiszteli kabátom
s én csak édes ajkad látom
benned nem is volt több barátom
hallgatásod hallgatásom
hosszú, álmatlan álmom
átcsurog ajtón, falon, ágyon
szél kapja fel
most átölel
halványan a hold
ugye tudod, csak holt
idő kering bennem
elengedtem
szótlanságod
a szavak mások
találtam egy hazugságot
s most csak zuhannék vele
minden halkságod feledve
szerettem ma
szerettem tegnap
miért nem jössz elengedni már
a kertből is elrohant a nyár
csillagot szór az estbe
ahogy neved üvöltöm a csendbe
félek túl sötét, túl távol
nem szabadulok a lánctól
bilincs minden kopott szavad
várni mindig, mindenhol szabad…