Ha már m.davis szóba került, kíváncsi lennék, mi a véleményetek az In A Silent Way c. lemezéről, ahol a Bitches Brew-hoz hasonlóan neves zenészekkel (többek között Mahavishnu, RTF, WR tagokkal) játszik együtt. Az vajon miért nem szúrta a jazzerek szemét?
Említettétek a Soft Machine-t is, és a Third c. lemezüket. Valóban kiváló alkotás, mellesleg megemlíteném a BBC radio 1 live in concert c. lemezt, amin igazán remek formában játszanak.
Szerintem a jazzt azért kár temetni, bár igazán jó jazzlemezek talán az 50-es 60-as években teremtek, legalábbis nekem az akkori Mulligan, Getz, Brubeck, Shearing, Desmond, Burrell-féle bop/cool alkotások jönnek be igazán. A 70-es évek inkább a Jazzrock jegyében telt (M.O., RTF, mellesleg kiváló lemezekkel!) bár azért Abercrombie, Hancock, Steve Grossman stb. letettek vmit az asztalra. A mai jazzlemezek (már amennyit ismerek belőlük) jóval összetettebb, gazdagabb hangszereléssel bírnak és kissé nyersebben szólnak a régi nagy öregek lemezeihez képest. Akiket talán érdemes megemlíteni, az a Steps Ahead, Art Ensemble Of Chicago, Marcus Miller, Petrucciani (RIP), és mindenekelőtt Dave Weckl. Egyéni hangzásával Trilok Gurtu emelkedik ki, valamint a Jamiroquai első lemezei is tűrhető acid hangzást mutatnak.