Féltem, hogy félreérted a jelzőimet. Sokan úgy gondolják, hogy a nyers, vad hangzás csak primitív durvaságot eredményezhet. DE nem!
A SM sztem sokkal durvábban (vagy erősebben)szólal meg, mint a kortárs jazzrock zenekarok (amiket ismerek). Ennek megnyilvánulásai pl.: a felvételek minősége elég low-fi -agyonstúdiózva már nem is szólna jól; Ratledge orgonahangja, a torzított szólóhangszínei, a szőrös hangú zongora; Hopper zúgó-búgó, torz basszusa... elég harapós:)
Ehhez képest mondjuk az If sokkal konszolidáltabb, még koncerten is, még akkor is, ha jó kis disszonáns témákat nyomnak. Minden hangszer tisztán szól, ha torzítva van, még akkor is szolíd, mindennek megvan a helye.

De ugyanúgy nyers hangzású a Can az én olvasatomban. Vagyis ez nem azt jelenti, hogy a zene attól primitív lesz, hogy durva, hogy nincs technikailag agyoncizellálva, hogy kevés hangot játszanak, hogy üres a hangkép... És a SM is lehet nyers attól, hogy sok-sok finomságot játszanak, ellenpontozásokat, ellendallamokat...A Ratledge-ről írottakkal tökéletesen egyetértek.

A jelzőim tehát elsősorban a zenészek játékmódjára, stílusára vonatkoznak. És ha valaki szereti az experimentális zenéket, ezzel a fajta durvasággal számolnia kell:o)