Az az igazság, hogy a God Am és az azt követő szám
a mélypontja ennek a lemeznek. Olyan az egész, de ezek különösen, mintha a próbateremben a felvételgombot bekapcsolva hagyták volna.
Semmi kiérleltség nincs benne. Nyögve-nyelős, erőlködős lemez. Azt, hogy nehezen született meg Jerry sem tagadta az interjúk során.
Ugyanakkor, ha ezt a két számot nem rakták volna fel, még korrektnek is nevezhetnénk, bár a sötét, életnemellő hangulat akkor sajátja lett volna, csak _valamivel_ hallgatóbarátabb lett volna az egész. Nem. Ők rajta hagyták ezt a két számot, ami jelzi a banda nemtörődömségét, már ami a sikert illeti.
Ezért nem lett ez a lemez átütő siker. A faceliften még tele volt erővel, fiatalsággal ez az együttes és egyfajta büszkeséggel. Aztán a Dirtnél már egyértelmű(bb)en a drog vette át az uralmat a társulat, de főleg Jerry és Layne fölött. Ekkor kezdtek olyan vehemensen szar koncerteket adni, mint ahogy arról több lap is beszámolt.
Az 'AIC' pedig már egy beteg ember(együttes) utolsó erőfeszítéseit örökíti meg, egy halódó, csüggedő utolsó próbálkozást, mielőtt örökre elsüllyedne az önsajnálatba, a bánatba, és a megalkuvásba a drogokkal.

Ennyi. Csodálatos pillanatok, számok vannak azon a lemezen: Head creeps, Again, Grind, SLUDGE FACTORY, Heaven beside you, frogs, nothing song...
, Shame In You.
kb. ezek...
,de a koncepciózus önpusztítás kiölte ezekből is az erőt, a Mindenható Anyag ráfolyt sajnos az elmére is.