Kedves Mr. Spock, én nem látom, miért bizonytalan, hogy ember-e az embrió. Szerintem csak az a bizonytalan, hogy embernek tekintendő-e abból a szempontból, ami miatt egyébként embereket nem engedünk bántani. Mi is ez a szempont?

Két különféle erkölcsi logika mondja ugyanezt.
Az egyik a túlélés "jobboldali" logikája, amely évmilliárdok óta tiltja az élőlényeknek fajtársaik megölését (bár néha meg éppen azt parancsolja, hogy a szűkös erőforrásokból csak az "erősek" részesedjenek, a többi pedig pusztuljon).
A másik a humanitás, az "emberiesség" "baloldali" érve, amely tiltja, hogy bármi olyat tegyünk másnak, ami neki ellenére van (ez az Aranyszabály bonyolított változata:-)), és arra törekszik, hogy - mindent összeadva - a lehető legkevesebb szenvedés, igazságtalanság történjék.
Talán mindkét érvet sokfelé lehet továbbgondolni. Az első kapcsán én azt tartom fontosnak, hogy a Homo sapiens-t nem fenyegeti a kihalás veszélye, vagy ha igen, akkor inkább a túlnépesedéssel összefüggésben. Az, hogy pusztán egy emberi génállomány hatalmas érték volna, nagyon archaikus nézet, napjainkban érvénytelen.

Ezért az abortusz kérdéséről szerintem csak az emberiességi szempont mond valamit. Kicsit ismételnem kell magamat, de szerintem érdemes:

A világ dolgai folyamatosak: az, hogy a mennyiségi változások minőségibe csapnának át, nem több, mint a terminológiákból adódó látszat. (Ezt a zen nálam jobban tudja, bár kifejteni, éppen ezért, kevésbé képes.) Ugyanígy nemigen van értelme éles határt húzni az embrió történetében, amely előtt még nem volna ember, de utána már igen. Az ilyen "digitalizálás" tetemes adatvesztéssel jár, más szóhasználattal "elidegenít" a valóságtól. A valóság pedig az, hogy az embrió egyre emberebb, a konkrétabb definíció már az értelmező szótárak szerkesztőinek az önkényén múlna, ha az időtengelyen is be akarnák határolni az "ember" szócikk pontos jelentését. Vagy bárki másnak az önkényén, aki meghatározást kísérel adni rá.
Érdekes és szerintem helytálló megfigyelés, hogy az embrió fejlődése során kb. végigjárja a törzsfejlődés egyes fázisait. Az abortusz szokásos időpontja környékén talán még a gerinchúrosok között leledzik a magzat törzsfejlődésileg, bár az is lehet, hogy már halacska. Ez nem mentség az abortuszra, én legalábbis egy halat már nagyon-nagyon rossz érzésekkel, de még képes vagyok agyoncsapni (minél nagyobbat ütve, nehogy szenvedjen szerencsétlen) - viszont a kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök kínlódásával szemben már elviselhetetlenül empatikus vagyok. És nem azon az alapon, hogy tudok a genetikai rokonság fokáról, hanem azon, hogy érzem a fájdalom érzékelésének hasonlóságát.
Mindez viszont nem több, mint az én civilizált nyavalygásom. Persze marha jó, amíg tekintettel lehet lenni a hozzám hasonló széplelkek finnyásságára, és akkor ezt a finnyásságot ki is kell szolgálni, mert ettől nemcsak nekem lesz jó, hanem minden lénynek, amellyel empatikus vagyok - tehát ez a közjó érdekét mozdítja elő, más szóval erkölcsös.
Ugyanez a közjó viszont előnyben kell részesítse azt a szempontot, hogy hosszú távon a szenvedések mindösszesenje a lehető legkisebb legyen. Ehhez pedig néha éppen az kell, hogy egy-egy halacska brutális szétmarcangolásával megtakarítsuk egy későbbi ember sok évtizednyi boldogtalanságát, ennek összes következményével együtt. Természetesen a cölibátus erre sokkal alkalmasabb. De meg kell tanulni együttélni azzal, hogy utólag már nem lehet dolgokat másképpen csinálni, és bármennyire okosan magáravessenezünk mások problémáira, persze utólag, mégis mindenki csinál kisebb-nagyobb hülyeségeket, amiket nem lehet meg nem történtté tenni.
Különben mindenkinek állandóan ötöse lenne a lottón.