Lado Gyula Lajos!
„A konszenzus mindeáron való elutasítása nem a fidesz találmánya, hanem Kovács L. nyilatkozott oda, hogy az ellenzéknek kutya kötelessége mindig ellentmondani. Hát így állunk.”
Nem tudom, hogy mit tudsz az elmúlt csaknem 4 év történéseiről, de sokat nem, az hétszentség.
Talán annyit azért hallottál, hogy a kormánypártiak az ellenzék minden eddigi javaslatát elutasították, mégpedig törvényellenesen. Amit most a fidesz művel az ellenzékkel, az sem Európában, de az egész világ összes demokráciájában példátlan. Úgyhogy a fideszesek uralkodása ahhoz vezet, hogy az EU majd közli, hogy amíg itt nem lesz valódi a demokrácia, addig viszlát magyarok! Persze az EU csatlakozáshoz még sok mindent kellene tenni. Elsősorban eltakarítani a fideszt! Egyelőre ez a legfontosabb teendő.
A zárszámadásról csak annyit: még a fideszes kormány is tudja, hogy tele van hazudozással, nyilván azért, mert valahogy el kell boronálni a kényszerrel átpasszírozott 2 éves költségvetést. Mit mondott tegnap a fideszes Selmeczi Gabriella? Többek között azt is, hogy mivel az egészségügyet nem lehet csak úgy a jelenlegi keretből finanszírozni, ezért a 2003-as költségvetésből kell elvenni. Hát ez egy újabb baromság! Abból kell elvenni, ami még nincs is megtermelve!!!
De közben azért emelkedik az államadósság, és azt nem az ellenzék csinálja.
:O)))
Riki