Kedves Zoli Bacsi!
Nem vagyok nyelvészprofesszor, bár elég intenzíven foglalkozom a nyelvvel, hivatásból is, kedvtelésből is. Arról, hogy a nyelv minősége nem mérhető, mi több, meg sem állapítható, fokozatosan meggyőztek, egyebek között itt, nyelvészek, nem nyelvészek.

Most ugyan ismételni fogom magam, de a nyelv minősége csak szerepének betöltése vagy nem betöltése szempontjából vizsgálható, és csak általános szinten. Az, hogy vannak ocsmányul beszélő emberek, (eleve vitatva az ilyen megállapítások jogosságát, hátha nekik az tetszik), semmit nem mond a nyelv minőségéről. Sőt, a nyelv összetettségét, funkcionális lehetőségeit éppenséggel bizonyítja, hogy többféleképpen lehet használni. Az első lényegi megjegyzésem tehát az, hogy azok a veszélyek, melyektől szerinted a nyelvet óvni kellene, nem valósak, ez tipikus esete annak, hogy a kutya ugat, a karaván halad (félreértés ne essék, nem te vagy a kutya, hanem az ocsmányul beszélők).

A másik megjegyzésem azzal függ össze, hogy majdnem kizárólag a szóhasználatot bíráljárok, tulajdonképpen morfológiai szabálytalanságokon akadtok fel. Kétségtelen, hogy ez a nyelvnek atomi része, azonban a közlés nem az ehgyes szavakon, hanem mindig nagyobb egységen, esetleg több szóból, több mondatból álló szövegeken múlik. A szöveg bonyolult szerkezet, amelynek elegendő redundanciája van a félreértést okozó körülmények (zaj, átviteli nehézségek, sajtóhibák, rossz szóhasználat) egyértelműsítésére. Az idézett alakok, a be- igekötő szokatlan használata megértési problémát nem okoz (legalábbis a számomra) Igaz, szokatlan, és mint ilyen, csúnyának, elleneszenvesenek is mondható, azonban ez nem a nyelvet jellemzi, hanem az adó és a vevő eltérő ízlését. Ízlésekről pedig...
Szeretnék komoly érveket hallani a bepróbál, a sacc per kábé és a hasonló kifogásolt alakulatok abszolút károsságáról.
Kis Ádám