Azt szeretem ebben a sorozatban (többek között), hogy az alkotók nagyon gondosan ügyeltek arra, hogy pontos képet adjanak az adott korról, hiszen ettől válik igazán hitelessé az egész történet.
Például, a Poppy és James által énekelt "Ain't She Sweet" című dalocska éppen 1927-ben született, amikor a sorozat játszódik, tehát logikus, hogy Poppy ezt próbálja meg eljátszani, mint friss slágert. Egyébként Poppyék csak a dal közepét éneklik el; aki kíváncsi az egész szövegre, megtalálhatja itt:
http://www.polyholiday.com/century/1927.html
Egyébként a főcímzene hosszabbik verziójában (tehát ami az egyes részek végén, a stáblista alatt hallható) is van egy utalás, ami alapján beazonosítható, hogy mikor játszódik a sorozat. A dal utolsó sora ugyanis ez: "Poor Valentino's passed away". Itt nyilván Rudolph Valentinoról, a némafilm korszakának legnagyobb sztárjáról van szó, aki 1926-ban halt meg.