atompyka
2001.12.16
|
|
0 0
183
|
Üdv!
Jelentem, túléltük. Én is, nagyjából az autó is. A fényezés átment zebrába, csak vízszintesen. Remélem, csak a kosz lett csíkos, majd mosás után kiderül. Egyébként jó volt, másodikak lettünk a térképesen.:-) Kettőböl.:-(
A másik autó egy fehér (tovább) terepesített Range volt, sajna nem jegyeztem meg a nevüket (sorry). Ennek megfeleően jó esélyekkel pályázhattunk már indulásnál dobogós helyre, az elsőt kivéve. Be is jött a számításunk.:-)
A 11 KP-ból 5-öt hoztunk össze. Egyet nem találtunk, pedig utólag kiderült, igen közel jártunk hozzá, csak korán visszafordultunk. Egynél totál eltévedtünk, egynek egyszerűen nem tudtunk a közelébe jutni, a többit időhiány és a sötétedés miatt nemes egyszerűséggel kihagytuk.
Az autó (számomra) meglepően jól teljesített. Egyszer kellett vagy egy métert tolni, de akkor is csak azért, mert lehasalt a szántóföldön, szántásra merőlegesen "haladva", sík (szélfútta) hóban. A Pirelli S/T is bejött, olyan helyeken felmászott, ahol az első gondolatom a rükverc volt. Egész jó diffizár-pótlónak bizonyult a kézifék. Legközelebb kipróbálom a lábféket is. Szóval tetszett a gép, bár jó volna egy kis emelés, meg nem ártana vmi csikorgás mentes fényezés, mert undorító hangja van a bozótnak. Egyszer, ha sok pénzem lesz, és átminősítem hobbi-autónak, megcsinálom Jimny-topicosra.
A szervezés is jó volt (szvsz), köszönet érte a VORC-nak.
Tom |
|