Két hozzáfűznivalóm lenne.
A férfimeccs szurkolásáról globálisan belfera fogalmazott jól: volt egyfajta várakozás a bár jól teljesítő, kettőből két vereséggel álló, lehet bizonyos szempontból ismeretlenebb férfiválogatottal szemben. Miután színvonalas volt a csata, tartósan jó magyar dobóformával, azok az emberek, akik a távozó törzsszurkolók helyére léptek - eleinte ültek - , a második félidőben kitettek magukért. S bár itt, ezen a mérkőzésen a csapat tüzelte fel a lelátót, Varga Matyi nem véletlenül mondatta be a végén, hogy külön megköszöni a buzdítást. Az első meccsen kétségtelen nagyobb létszámú volt a tábor, a közönség, viszont azt a leírhatatlan érzést, amit az öltözőből ki-kitekintető lengyel játékosok is tapasztalhattak néhány perccel még a női találkozó vége előtt, azt a játékosok felé sugárzó rajongást vagy szeretetet a férfimeccs lefújásakor újra átélhettük.
Mészáros. Félreértitek. A Zalánt hívhatnák Szabó Ödönnek akár, egyszerűen volt egy periódusa, amikor kevésbé ment neki a játék, technikai hibákat csinált. Miután minden egyes támadás nagy fontossággal bírt, érthető volt ez a megnyilvánulás - ahogyan a vezéregyéniség Kálmán cseréjénél tiltakoztak, amikor a szövkap pihentette. Ők is ugyanúgy a győzelmet akarták, mint Ti a tv előtt Fehérváron, Szombathelyen, Körmenden... És ennek megfelelően rendelték alá a hovatartozást. Kivételezés a közönségtől negatív vagy pozitív irányban válogatott meccset nem jellemez; kivételt képez talán, ha hazai, esetleg korábban ott játszó, már nem kedvelt játékosról van szó. Ilyenről márpedig nem volt szó.:-) Még egyszer, nulla előítélet. Itt eljutottunk arra a pontra, hogy az a párszáz előbb távozó /jól megbánták már, afelől ne legyen kétségetek/ valószínű miért is ment el idejekorán: a pécsi klubcsapattal oly sok örömet okozó lányok a maguk által felépített szintet hozták. Akik pedig egyfajta várakozással tekintettek a következő meccsre...dehát innentől már tudjátok.