CSerfa Creative Commons License 2001.11.22 0 0 11
Kedves Thad!

Én szinte mindent részletesen és tán többször is felírtam a Fórumra, amiket kérdeztél. Most kevés időm van, nem válaszolom meg őket, ne haragudj (miért tartom hamisnak Prince-t, stb.)

Hogy Hagin jön a pásztorkodásával, meg a tizeddel, meg egyebekkel (miket, mint pásztor írt, meg prédikált), én ezeket elvetem. Ha nem írta volna, hogy maga az Úr mondta neki, hogy nem pásztor, akkor egészen hamisnak tartanám. De leírta, nem pásztor, én ebből arra gondolok, pásztorként szemét, értéktelen, amit tett, akárki okoskodó is képes arra szerintem.
Ha most is ragaszkodik pásztori prédikációihoz, akkor szvsz Hagin hamis.

Nőkérdés (csak szerintem, minden csak szerintem!):
(Én egy buszon, Halásztelek felé mentemben értettem meg (kaptam, sohasem felejtem el)), hogy nő semmiképpen nem taníthat, Istentől erre hatalmat, de belátást sem kap, ilyen feladatot sem, el is van zárva a lehetőségtől, sőt! (Persze csak szerintem, senkinek nem kell elfogadnia.)
Ha tanít, nem Istentől tanít.
Persze taníthat emberi értelemből.
Persze a Zsidó levél szerinti értelemben taníthatna, mert úgy ha Pál esetleg hamis rendelést is adott (ekkor Pál hamis, mert aszonta, az Úrtól vette azokat a dolgait, mikben mondta, hogy asszony ne tanítson), de a Zsidó levél szerinti mindenki-idővel-tanító éppen nem kegyelmi ajándék.
De nem gondolom, hogy Pált ki lehetne dumálni, ráadásul én mindenesetre nem Páltól vettem, és hát az Ószövetségből is egyértelműen igazolható, asszony nem való tanításra. Számomra megvan a kellő számú igazolás, és magam szoktam mondogatni, általában egy embernek szokott igaza lenni hitbeli dolgokban a sokasággal szemben, engem nem zavar mindenesetre akárhány ellenfél sem. De persze mindenki tegye, mit jónak lát, csak vélekedéseim ezek.

Egyéb "szolgálatra" persze asszony is alkalmas, ahogy asszony bírót, prófétát is ismerünk, csak uralkodásra nem való, meg tanításra. (Királynőt is ismerünk, de az roppant istentelen volt, el is veszett.)
Pál meg igencsak megerősítette az asszonyok helyét az Úrban, Hagin kevés ahhoz, hogy Pált félretegye.
De Krisztusban nincs férfi, meg asszony, csak itt a földön.
Szerintem tartozunk azzal, hogy igazzá tegyük a rendet, ami a hívőket jellemzi, nem kéne emancipáció, sértett önérzet, meg mittoménmi miatt átlépni az isteni renden, sem vigasztalni az asszonyokat, oly sok szépet kaptak, oly nagy figyelmet, annyira szép a teremtés, és a rend, és hát ők is a fiúság szellemét kapták, mint Isten fiai örök életet (ha hisznek), férfiakkal együtt örököstársak, nemiség nélkül. Akkor nem kéne a nemiséget bevinni a mennybe, ott valami antijézusi dolog lenne.

Hogy Derek Prince, meg a többiek tanítók-e, nem is kívánok erről vitázni. Szvsz egészen kevés tanító él, ha él egyáltalán (már írtam valahová), mert a tanítás felettébb értékes, akár a prófétálás, és prófétát sem támaszt Isten, hogy mindig ugyanazokat prófétálják. De prófétáról nincs is írva, hogy kevesen legyenek, sőt, kívánja apostol, mindenki inkább prófétáljon (a prófétáló attól még nem próféta). De mondom, tanítók kevesen legyenek, még a Zsidó levél szerintiek is, ha a Biblia igaz.

Az is lehet, hogy Kenneth E. Hagin nem tanító, csak a Zsidó levél szerint, azaz az Úr nem arra tanította, hogy mit tanítson, mint kegyelmi ajándék, csak egyszerűen küldte, mint egy szokásosnál több hitű embert, hogy tanítson, de nem kijelentéseit, hanem csak, mint a dajka, a kicsiket táplálja, erősítgeti (azaz Zsidó levél szerinti tanító).
Mert nem is tesz különbséget az Úr beszéde, meg a magáé között.
Az apostolok meg, akik tanítók és próféták voltak, tanításukat, prófétai beszédüket egyből Isten beszédének jelentették be, és nem kerestek igehelyeket, meg értelmezéseket bejelentésük igazolására. Mikor meg nem volt kijelentés, akkor néztek sorsvetés után (akkor még Szellem sem volt), meg az írások után, és nem beszéltek Isten nevében, csak, ha tényleg kijelentés volt. (Lásd Pál!)
És volt is mersze az egyik tanítónak olyan dolgokat is tanítani, miért is az addigi istenfélők többsége a fogát csikorgatta, sőt, akadtak, kik esküvel kötelezték magukat arra, hogy őt megölik. A tanító nem sokat tépelődik, tanít és nem akar embereknek tetszeni, sem egyességre jutni velük, inkább lerázza a port is a lábáról, ha tanítását, meg bizonyságát nem veszik be. Pálról írtam, nem Haginról.

Haginról nem sokat tudok, azért is írtam óvatosan.

CSerfa

Előzmény: Thad (8)