Kedves CSerfa!

Igazán örülök és nagyra értékelem a kölcsönös jószándék meglétét. Ettől azonban a fenntartásaim még változatlanul megvannak, és gondolom nálad ugyanez a helyzet.
Csak bízni tudok benne, hogy a párbeszédünk nem nagyon off és azért a topic alaptémájától -egy kis jóindulattal - nincs túl messze.
Ezzel a bizalommal megpróbálok újra belevágni:

Több helyen, többször írsz az újjászületettek kiskoruságáról, nagy(obb)koruságáról. Nohát, én az ilyesmit értem hitbeli fejlődésnek. Tehát nem azt a folyamatot, amikor a semmiből hit fejlődik, azt hiszem te ilyesmit érthettél a szavaimból. Viszont ha a kiskoruságból lehet nagyobbkoruság - akkor talán nem is olyan következetlen az eddigi vergődésem a tanulási/tanítási témában. Mivel a hitben újjászületetteket te valószinüleg már felebarátnak tartod, az együttérzés szerintem itt is szükséges valami, hogy ne kanyarodjunk el nagyon az alaptémától.
És ha ez igaz, ha nem cáfolsz rá, akkor ennek a visszafejlődése talán nem egyenes következménye más képességek - Istentől kapott - kifejlődésének. Persze, szerintem, azaz az én logikám szerint.
Merőben más téma, amikor nem hívőről van szó.
Ha keserü kifakadást hallasz (ill. olvasol itt a Fórumon) nagyon rossz látni, ahogy tudatos istentelennek tartod. Szerintem az ilyen legalább olyan ritka, mint az igazán "nagykoru" hívő.
Gondolj csak bele egy kicsit:
Vallod, hogy kevesek jutnak a keskeny útra, hogy a hitet csak kapni lehet, hogy kevesek a kiválaszottak, hogy sokan jutnak kárhozatra. Namármost mi a legérthetőbb reakció ezek után? Felgyülemlik az emberi igazságérzet, illetve az igazságtalanság miatti méltatlankodás, annál is, aki egyébként hallgat a szívbe írt törvényre, annak is, aki jószándéku, tisztességes, és mi mást tehet, mint elfordul egy olyan Valakitől, aki számára mindezt az igazságtalanságot jelenti. (Aki meg mindezt közvetíti, attól meg pláne.)
Szerintem nem Jézustól fordul el, hanem attól a képtől, amit igaztalannak tart és ez óriási különbség, ez messze nem istentelenség. (Nem akarok rébuszokban beszélni, konkrétan Kankára gondolok.)
Szerintem az igazi istentelennek nincs is szándékában ezen az igazságtalanságon rágódni, annak mindegy, kivel mi lesz, csak saját maga érdekli, és akár hitet is hazudik másnak gátlástalanul. Hiszen sokfélék vagyunk.
Azonban az egymás megértése szerintem nagyonis fontos.
Meg még arra sem válszoltál, hogy a humanizmus egyes jegyei bizony szükségesek a hívő számára is.

Elhiszem és természetesen készséggel elfogadom, hogy neked egészen más célod van. Csakhogy közben azt nem értem, hogy miután (persze szerintem) Jézusnak legfőbb üzenetet és óhaja, hogy az embereket - valamennyit, hiszen a kereszten valamennyi emberért szenvedett - egy akolba terelje, hogy elsősorban betegekhez jött és nem egészségesekhez - szerinted ez felhigítást jelentene?
Hiszen aki hitet kapott, az nem kaphatott csak egy kicsit, csak egy "higat"! Hiszen az apostolokat is azért küldte szerteszét, hogy többen legyenek, akik megértik az igazságot, nem mondta nekik, hogy szűkre szabják a létszámot! Igaz, hogy a port is le kellett ráznia onnan, ahol nem fogadták be - de ehhez először mégis be kellett kopognia! Azt mondta, akinek füle van a hallássra hallja meg - és ez szerintem mindenkinek szól! Hogy aztán ki az, aki nem akarja (!) meghallani, az már más dolog, de szerintem szólni mindenkinek kell, akinek csak lehet. És mivel ezt én így gondolom, számomra ezért nem mindegy a hogyan.

Azt hiszem azonban tényleg nem jutunk sokra, mert azért értem én amit te vallasz ez ügyben, de elfgadni nem tudom.
Talán csak egy picivel többet meg tudtam értetni hogy miért.
Azt hiszem, ha ez sikerült, ennél többet nincs is szándékomban elérni.

oncogito