Kedves CSerfa!

Tényleg elismerem és nagyra értékelem a következetességed, nagyon sokban egyetértek és igazat is adok neked. Van, ami összhangban van mindazzal, amiben hiszek és van olyan is, ami az írásaid alapján rakódott helyre nálam.
Éppen ezért viselem nehezen ezt az általad (is) megfogalmazott felebarát dolgot. Szerintem ez egy olyan hézag az általad egymásra rakott építőkövekben, ami alapjaiban rengetné meg az egész építményt. Tulajdonképpen ezért nem is beszélek róla szivesen, de van olyan alapvetően fontos, hogy mégsem hallgathatom el mindig a gondolataimat.

Amit tulajdonképpen következetlennek tartok nálad az az, hogy mindig a jelenlegi önmagad mércéjével, illetve az általad ideálisnak tartott mércével mérsz. Pedig az ember fejlődik, ezt nem lehet vitatni. A tanítást pedig ezért tartom fontosnak és lehetségesnek.
Nem tudom pl., hogy a korábbi önmagadat mennyire tartanád a jelenlegi önmagad felebarátjának. Bárki megüthet magasabb mércét a jelenleginél és a fejlődés mértéke és körülménye nem ismeretes előttünk. A cselekedetet, a téves gondolkozást lehet ostorozni, attól lehet elfodulni, de az ember az nincs hozzánőve. Ha meg igen, az nem másra tartozik.
Ujra csak ismételni tudom: mindenki felelős a saját jó vagy rossz sorsáért. Azonban hogy mi magunk milyen szerepet játszunk más jó vagy rossz sorsában, az egyedül rajtunk áll. Pontosan tudom, mert számtalanszor tapasztaltam, hogy az általunk esett sérelmet, vagy általában az igazságtalanságot, a becstelenséget milyen jólesik megtorolni, milyen készséges az ember a visszavágásban, a tromfban. De ez legtöbbször nem vezet sehova, ha pusztán a megtorlás a cél. Ugyanis ha a megértetés lenne az, akkor a legdurvább módon kifejezve is megmarad a lényege, és nem az ellenállás az egyedüli reakció. A többi pedig már nem a mi dolgunk.
Azt mondod, a felebarátok sem mindenkivel, hanem Izraellel tettek jót.Csakhogy hite alapján is tartozhat valaki Izrael népéhez, illetve lehet annak várományosa. Sehogysem megy nekem az ember alkotta válogatás. Aki pedig elhatárolódik, annak azzal is meg lehet nehezíteni a dolgát, hogy ne ellenségtől kelljen elhatárolódnia. És ez nem arra törekvés, hogy jobbak legyünk Istennél, ellenkezőleg elfogadjuk a mindenkihez szóló meghívást. Szerintem ami a humanizmus lényege, az szükséges alap a hithez. Mert a hit és a szeretet nem feltétlenül jár együtt. Hiszen éppen Pál is utal erre a szeretet himnuszában:
"Legyen akkora a hitem, hogy hegyeket mozgassak, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek."
Szeretet nélkül pedig nem tudok elképzelni irgalmasságot. Szerintem az üdvösségre mindenki várományos, Isten szeretete mindenkit erre szólít, ezt kellene látni egymásban - mert hogy ki jut oda, az nem a mi dolgunk. Az ember elsősorban saját maga meggyőződéséért felelős.

Ha jól értelmezem a te véleményed a humanizmusról az, hogy valami mézes-mázos mindent elnéző, minden alól felmentő jóságoskodni akaró dolog.
Nem. Olyasmi viselkedés, mint ami a felebarátnak kijár. Ez az, ami szerintem mindenkire érvényes. Hogy mit kezd vele, az már az ő dolga. Ennek az eredményét nem hiszem, hogy a jelenben módunk lenne felmérni. És ez számomra olyan alap, amire fokozatosan ráépül a meggyőződésem, ami összhangban van a hitemmel.
Azt hiszem, ennyi.

oncogito