Szó, mis szó, magam sem vagyok oda a Brave New World-ért. Most éppen nem fáj ezt leírnom.

Talán nagy volt a görcs, a sok elvárásnak megfelelni akarás, mikor dolgoztak rajta. De ez nem megy.
Legnagyobb problémám az, amit Te is kiemeltél, hogy egyáltalán nem hallatszik, hogy itt bizony 3 gitár szól. Ha belgondolok, micsoda pazar, vastag és erőteljes gitárhangzást tudnak jó hangmérnökök kihozni két gitárból is (pl.: Judas Priest - Painkiller, Megadeth - So Far, So Good...) vagy akár egyetlenből is (Ozzy - No More Tears, Dream Theater - Awake), akkor teljesen jogos a kritika.

'99 elejétől készültem erre az albumra, a belső hallásommal többször elképzeltem, hogy fog szólni, és egyáltalán nem ilyenre számítottam. Harapósabb, kissé kísérletezős, és mindenképpen vaskosabb hangzásra számítottm. De nem is az old school-jelleg a probléma, hanem elsősorban a hangzás.
És való igaz, hogy Nicko többet is nyújthatna. Tőle érzésem szerint nem a Piece Of Mind, hanem a Somewhere In Time a legjobb teljesítmény. (Az amúgy is egyik Maiden-kedvencem.) Pl. az Alexander, The Great-ben, ahogy játszik a basszus dobon, az nagyon klassz.
De sokszor jellemző a dinamikátlan püfölés. Hogy Clive Burr milyen zseniális volt, azt az egyszerűbb ritmusképletek mesteri kivitelezése is jelzi: pl. Nicko soha nem tud visszaadni olyan dolgokat, mint a Wrathchild átkötő részében az a bizonyos "ta-tam ta-tam ta-ta-tam ta-tam" ütem, ami Clive-tól olyan dögös, hogy majdnem 20 év után is mindig beleborzongok. Elég meghallgatni, hogy hogy játsza koncerten egyik és másik: ég és föld.
De ugyanez a helyzet egy másik ásszal, a Prisoner-rel: amit ott Clive művel, az teszi azt a számot azzá, ami - de Nicko nem tud ilyeneket visszaadni.

Végül: Kevin Shirley szerintem ne rögzítsen Maiden-albumokat. Amit írtál a gyenge gitárhangzásról, az részben az ő "érdeme": a kevrési technikájában már nem először zavar, hogy a középső részeket hozza túlságosan előre: a dobot és a basszust, ugyanakkor mégis tompán püfög az egész ritmusszekció. Eközben horizontálisan nincs elég erő a többi hangszerben. Ez már Dream Theater-lemezeken is zavart, ahol pl. az Awake mesteri, előremutató, ma is modern hangzását Shirley még csak meg sem tudja közelíteni, hiába zseniális lemez amúgy a Scenes From A Memory. Ahogy az Awake-en megszólal a dob: azt hiszem, egyetértetek, hogy a Dream Theater-nél annál jobb dobhangzás még nem volt.
Maiden-nél pedig a Number Of The Beast az egyik csúcs dob szempontjából, de hát Clive Burr...