"Mindez 100 kOhmmal? Az több, mint 26 mC!!! "
És még 'le sem merült' teljesen!
Most mondjam azt, hogy szerintem Te sem jársz jó úton a magyarázattal? Mert szerintem egy ilyen egyszerű fizikai eszköz működésére nem valószínű, hogy ennyire bonyolult választ kellene keresni (igaz, nem is zárható ki teljesen, jobb híján). Kellene szakítanom néhány órát az utóbb felvázolt mérés elvégzéséhez, annak az eredménye eldönthetné, van-e többlet töltés a bevitthez képest (ha jól értelmezem az eddigieket, ez most sarkalatos pontja lehet az okoskodásainknak). Ugyanis a kondenzátor felmelegített állapotában a 100 uA limit (amit utólag vehetünk akár töltőáramnak, bár szerintem közönséges szivárgó áram volt) teljesen szubjektív érték volt, és azért pont ennyit választottam, mert 4-500 uA-nál már rövid áthúzások (áramcsúcsok) keletkeztek a korábbi kísérleteknél, és nem akartam, hogy bezárlatosodjon a kondi. Az meg, hogy úgy fél perc nagyságrendben felforrósítva tartottam a kondenzátort, annak meg az volt az oka, hogy a kondi anyaga nem olvadt meg, csak meglágyult valamennyire. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy az ilyen állagú anyagban legalább valamennyi molekula be tudjon fordulni az erőtér irányába. A parafin kondinál ez az idő csupán néhány másodperc volt, mert ott cseppfolyóssá vált a parafin, valószínűleg szinte azonnal beálltak irányba. No, szóval szeintem ha elég lágy a szigetelő anyaga, és emellet még ilyenkor is jó szigetelő marad, akkor egy rövid idejű, de nagy feszültség impulzussal (és utána villámgyors befagyasztással, lehűtéssel) ugyanezt az eredmény el lehet érni. Ez alapján akár el is dönthető lenne, hogy tárolt töltést kapunk-e csupán vissza? Csak hát amíg ezt valaki el nem végzi (Mért pont én? Szeretném elvégezni, de most hetekig reményem sincs arra, hogy legyen rá időm), addig tényleg nem jutunk előre a magyarázatokkal, meg az ellenvéleményekkel.