November 9. Gödöllő, Trafó - CATHARSIS (US), DARKEST HOUR (US), NEWBORN, DAWNCORE, KEVÉS
Egész kis fesztivállá áll össze az elkövetkező hétvége, a pénteki gödöllői és a szombati Bem Rockpart-beli rendezvények jóvoltából rangos fellépőket lát vendégül a tágabban értelmezett főváros.
A pénteki, önmagában is fesztiválnak beillő koncert főzenekara az atlanta-i CATHARSIS lesz, akiket már láthatott élőben a hazai közönség. A zenekar az utóbbi években kitartó koncertezéssel tekintélyes rangot szerzett magának az underground-on belül, elhivatottságukra mi sem jellemző jobban, mint hogy jelenlegi Európa-turnéjuk a szó szoros értelmében európai, beleértve a kontinensbe a balti államokat, Belorussziát, Oroszországot, a fél Balkánt és nem utolsó sorban Magyarországot is. A zenekar tagjai működtetik az elsősorban propaganda-kiadványairól és politikus punk-lemezeiről ismert Crimeth Inc. kiadót (itt jelent meg a gödöllőn nagy sikerrel bemutatkozó ZEGOTA első albuma is). A kiadónál látott napvilágot a zenekar utolsó nagylemeze, a Passion, melyen egyedi hangzású metalcore-jukat egy-egy számban további sajátos ízekkel árnyalják (pszichedelia, gyerekkórus, reggie). Utolsó kiadványuk a korábbi közös turné alkalmából a budapesti NEWBORN-nal megjelent split mini-lp, melynek!
egyik oldalát egyetlen hosszabb lélegzetvételű szerzeménnyel töltötték meg, míg a másik oldal a NEWBORN három új daláé. Ezeket a dalokat is hallhatjuk az estén, hiszen a tagi átfedések miatt a DAWNCORE nélkül "mozgásképtelen" NEWBORN pénteken újból aktív lesz, mivel a DAWNCORE DARKEST HOUR-ral közös turnéja is ebben az időpontban érinti a gödöllői bázist.
A Washington DC-beli DARKEST HOUR az egyik legizgalmasabb jelenség a metalcore kategóriába zsúfolt zenekarok között. Hardcore zenéjük nem pusztán kemény, fémes ízekkel gazdagodik, hanem hangzásában már egyenesen az európai dallamos death metal-bandákhoz (IN FLAMES, késői CARCASS) áll közelebb. Utolsó, második nagylemezük a Victory Records-nál jelent meg, szinte egy időben a botrányosan gyengén terjesztett első album újrakiadásával, melyet a német Join The Team Player vállalt magára (innen a DAWNCORE-kapcsolat). Mindkét album igazi mestermű a súlyosabb zenéket kedvelők, illetve a tizenévesen még metállal is kacérkodó, mára már konszolidálódott "középkorú" zenebarátok számára.
Az estét a győri KEVÉS nyitja, alig van rajtuk kívül hardcore zenekar, amelyik magyarul nyomná a szövegeket (na jó, az IGNITE hö-hö), ezen kívül nagyon jó élő bulikat tudnak csinálni, úgyhogy jó lesz korán érkezni.
Egyáltalán nincs garantálva, hogy az utolsó HÉV-ig véget ér a buli, úgyhogy jobb lesz kocsival jönni vagy reggelig tartó bulizásra készülni. A beugró az utolsó információk szerint 1600 pénz lesz.
OTT A HELYETEK! Ez A NEWSCHOOL METAL!!