Kedves Cosmopolitan, szívből örülök, hogy ilyen remek sulit sikerült kifognod a srácaid számára. Nekem a közvetlen rokonságból az amcsi sulikról csak annyi tapasztalatom van, hogy az egyik unokaöcsém irtó gyengén mizsikált itthon egy közepes erősségű budai gimiben, harmadikban kémiából el is húzták és csak pótvizsgán ment át. Ez elég nagy sokk volt a szüleinek, akik a két idősebb gyereküknél legfeljebb ahhoz szoktak hozzá, hogy beesik néha egy négyes is, amikor tavasszal/nyár elején alapozó időszak van atlétikából. Úgyhogy a szülei kétségbeestek és sürgősen összedobtak annyi pénzt, hogy a kölök az utolsó évet valahol a keleti parton tölthesse, ha jól emlékszem. Általános meglepetésre és annak dacára, hogy itthon egy nyamvadt középfokú nyelvvizsgát is alig tudott letenni a gyerek, az ottani suliban az osztály legjobbjai közé került. Magyar érettségije azóta sincsen, de az ottanit elfogadták idehaza, és (másodszorra) sikerült bekerülnie a közgázra. (Igaz, nem matekból és töriből felvételizett, hanem csak töriből és makroökonómiából, amihez volt jegyzet.)

Ha a Te tapasztalataid általánosan is érvényesek, az azt jelenti, hogy ebből a szempontból az a társadalom jobban működik. Úgy értem, ha már egyszer évek óta kritikával illetik az ottani közoktatást, akkor végre történik is valami, vagyis a jelek szerint megfelelő források kerülnek bele az oktatásba. Minálunk évek óta halódik az eü és a közoktatás, de csak szájtépés van és nincs elég bátorságunk megfelelően számon kérni a politikusokon a nagy rendszerek működtetését. Ugyanakkor itthon az is gond, hogy nemigen lehet felbuzdítani a szülőket arra, hogy nyáron vagy akár egy hétvégén kalákában végezzenek el valami melót a suliban. Az unokaöcsém meglepődve tapasztalta, hogy amikor ott volt szó arról, hogy valami csőtörés miatt beázott két terem és gyorsan ki kéne festeni, mihelyt kiszárad a fal, akkor néhány apuka simán összedobta a festékre valót és megcsinálták egy hétvégén. Itthon egy hasonló ötletet fanyalogva fogadnának, hogy ugyan kérem, kommunista szombat?!

Hogy is mondjam, nem szeretem én az amcsikat, mert nem szolgáltak rá semmi különleges szeretetre vagy imádatra, külpolitikájukban pedig kifejezetten arrogánsak (Monroe-doktrína és tsai). De az a minimum, hogy ha valakitől van mit tanulni, akkor azt meg kell tanulni és kész. Kétségtelen, hogy nálunk sok évtizednyi vagy inkább évszázadnyi történelem arra szocializálta a népet, hogy csinálhat valaki amit csak akar, de a sorsa valahogy "odafenn" fog eldőlni, anélkül, hogy ő beleszólhatna. Ha valakinek egyéni tehetsége révén sikerül kiemelkednie és esetleg vagyonhoz jutnia, azt tekintjük kivételnek. Az angolszászoknál ezzel szemben az az alapeset, hogy mindenki a saját szerencséjének a kovácsa és az a kivétel, ha valami kellemetlen történelmi okból (pl. közbejön egy VH) mégsem sikerül karriert csinálnia vagy derékba törik a magánélete. Hogy is mondjam, nem mindegy, hogy félig még teli van az a bögre, vagy félig már üres. Tartok tőle, hogy nekünk még sokáig fog tartani, amíg megtanuljuk, hogy hurrá, félig tele van. Viszont nem is vagyunk a világ legprosperálóbb és legszerencsésebb nemzetének a tagjai...

Csót:
b