e költemény hatására előkerestem első versemet... szakítás-közeli ihletésű, azt hiszem már másképp gondolom, de átérezhető az akkori lelkiállapotom:

Ballada a lányról, aki bolondnak hitte magát

Élt egyszer egy kislány, különleges lélek
Kicsit avant-garde volt, most róla mesélek
Egy napon bekattant, nem találta helyét
A lelkében zűr támadt, elvesztette fejét

Cselekedni kezdett, logika? értelem?
Mit sem számít most már, maradt az érzelem
Hiába mondták: "vigyázz! ez megcsalhat!"
Látott már rá példát, de nem volt foganat

Legelső húzása, barátját kivágta
Jobb lesz neki így, ezt biztosan látta
Nem kell segítő kéz, vesszen el minden érv
Probléma, ha van, majd a homályba vész

Ellökni nem nehéz, ki segíteni akar
Gondolkodni nem kell, az ösztön segít majd
Magától meggyógyul, kiheveri... tudta
Nem számított semmi, csak menekült magába

Rendszerezni kezdte lelke kis szirmait
Nem a tündöklőket, csak a hervadt számít
Hiába a szó, hiába az érvek
Az emóció győzött, nem kellenek tények

Ki önmagát gerjeszti, beleőrül hamar
"Egyedül nem megy", ezek üres szavak
Legalábbis neki, mind üresek voltak
Nem is érdekelte, hogy mit hoz a holnap

Fél magától, mástól, mindenkitől -Retteg!-
Magában nem bízik, mit tehetett? elment
El a városból, hogy szabaduljon végre
Attól is, ki gyógyírt keresett lelkére

Miért? miért? miért?
Ő sem tudta érzem
Félre minden gondot
Illúzió? Éljen!

Szorítás a szívben, hányinger, félelem
Bizonytalanságból nem ránt ki... ég veled
Szeretet a gyógyszer, csak tudni kell kapni
De hiába minden, mert szerinte ez semmi

Temeti a gondot, temeti szerelmét
Ez a megoldás? csak ő tudja, s nem én
Gondolkozik? lassan... fogja saját kezét
Ébredj! ébredj! szólok, de nem nyitja a szemét

Hunyd csak le a szemed, tuti, hogy az jobb lesz
Tereld el figyelmed önmagadról, s vesztesz
Hogy mennyi mindent? ki tudja?
Ezt csak egyvalaki
A lány, aki magát bolondnak hiszi

*'01.04.28. de. 11.*