Mint mikor fekete ködből
Ezüstszínű penge fénye villan
És földre rogyva elterülsz
Az élet oly könnyen elillan

Már hiába süt ki a napsugár
Hiába hív az élet szava
Csak ülsz egyedül, magányosan
És bámulsz ki a vak világba.

Rá kellett jönnöd,
S mily keservesen
Hogy nincs miért lenni
Az értelem elveszett.

Hiába keresel, kutatsz, kiáltasz
Nincs ki segítsen, meghallja szavad.
A keserűség savanyú íze kíséri utad,
És tudod, életed egy zsákutca marad.

Budapest, 2001.06.28.