répaföldi álmok láttak napvilágot
setétebb részein agyamnak
átvágott nyakkal csirkéim szaladtak
el a halál elől
az öreg meg kiegyenesítette kaszáját
és nekiindult lázadni, ő többet senkit nem visz el
lett is nagy rívás
lett is nagy rívás
tévedsz, halál, ha azt hiszed, megúszod
neked dolgod van velünk - mondták élőék
ha kihagysz engem - mondta a magzat-
kipottyanok anyám elé
amit jusse' akarok
bezzeg az isten!
az nem lázad, csak teszi a dolgát
teremt!-hogy a kurva anyját-teremt mindent össze-vissza
azt sem tudja, mit, kiment a beállt vér az agyából
oda se néz, csak elővarázsol még tízezret
az teremtő herezsákból
lövi a magját a termékeny Földre
itt meg a melegben és rothadásban - ó, persze-
egyből sarjad
te meg, halál, lázadozol?
arass, és adj értelmet ennek az égi meszelőnek
látszattal baszasd át a tömeget
és a súlyt
hadd tapicskoljon a bél-sárörömben

és most dér ül a levelen
csípi kellemesen fájón
a bőrt
abból a szögből mindent láttat
a fény csak törik tova a cseppben
és fut egy kört
a szemek szurdokain
és szedál, hogy ragadj
hová lett kain?
a bűz már az orrban keletkezett
és most a halál lázadása eltömi e szervem
ki állt melléd, halál
mikor lejöttél, hogy arass
de rájöttél, hogy túlontúl
magas az a magas
és akik kikapart szemmel nézik az időt
nem látják a teret, mit érnek azzal
ha hagyod őket békén?
ellenük lázadsz, senkik ellen-