Sose hallok olyan
gyönyörű nótaszót,
amilyet siheder nyikoromban.
A szívembe nyilall
ez a bús régi dal,
kicsordulnak a könnyeim nyomban.

Hej, te bunkócska, te drága!, stb.

De ha eljő a nap
mikor ébred a rab,
s lekötött kezét-lábát kinyújtja,
aki ellene volt
az a fűbe harap
mert a bunkó a földre lesújtja.

Hej, te bunkócska, te drága!...