Sose hallok olyan 

gyönyörű nótaszót, 

amilyet siheder nyikoromban. 

A szívembe nyilall 

ez a bús régi dal, 

kicsordulnak a könnyeim nyomban.

Hej, te bunkócska, te drága!, stb.

De ha eljő a nap 

mikor ébred a rab, 

s lekötött kezét-lábát kinyújtja, 

Aki ellene volt 

az a fűbe harap, 

mert a bunkó a földre lesújtja. 

Hej, te bunkócska, te drága!...