Szervusztok!

Nagyon nagy szomorúsággal olvasom ezt a fájó öszesen bús szerelmi történetet. Nem lehet könnyű elviselni, túlélni, megbírkózni azzal a gondolattal, hogy nincs tovább Ti. De a szeretet szerintem nem csak a másik görcsös megfogásáról szól. A szeretet azt is jelenti, ha eljött az ideje, el kell engedni, fel kell ismerni azt, hogy mi a jó neki, és hagyni kell távozni. Ez valami olyasmi lehet, amikor egy szülő elengedi kamaszodó gyermekét, az sem könnyű, de kisebb-nagyobb problémákkal megoldható. Végiggondoltad-e azt, miért nem tud elszakadni Tőled? Nincsen senki más, akivel ezeket a gondjait megbeszélje? Miért ragaszkodik még hozzád, hogy kínozzon? Így elmúlhatott már a szerelem az ő részéről, hogy azt sem veszi észre, Veled mit tesz? Te figyelsz rá, kiborul-e, ő meg nem lát mást az ő problémáján kívül. Nem jó ez így, nagyon nem jó. Evvel felé sugallod, hogy ő milyen pótolhatatlan (valószínűleg az is), adod alá a lovat. Le kellen foglalnod Magad, hogy ne legyen rá és az ügyeire időd. Valahol megalázkodsz előtte, mégha nem is nyíltan teszed. Mit ér a morzsa, ha esetleg egy másik polcon egész kenyérre akadhatnál? Rázd meg Magad, irány a jövő, új szerelmek, új diploma, nyelvek, munka, haverok, kaland, gyerekek...
Nem vagyok ám ennyire szöveggép, de azt tapasztalom, hogy az edzés is jobban megy, ha teátrálisan buzdítják a delikvenseket. Azt is tudom, kívülről pofázni könnyű, de hidd el nekem, vannak dolgok a háttérben, amitől már mondhatok ilyeneket Nektek. Egyet viszont minden teátrálisság nélkül bizton tudok: nem a múlton való rágódás és a régi csillogás visszaállítása viszi előbbre a dolgokat, hanem a jövőbe vetett hit, az azért végzett munka maga a haladás. Szeretni tudni kell, de aki magát nem szereti, aki magának ellensége, az nem jut messzire. Szeretni és értékelni önmagunkat, ez hozza meg a másik embert szeretni tudás képességét, ez teremtheti meg egy család harmóniáját.
Remélem, nem voltam túl zavaros.
Sziasztok.