Vérző csönd...

Döbbenten állok poklok küszöbén.
Régi vágyálmok el halnak bennem.
Hideg űr az úr a világon, a lelken,
s tétova utak kanyarognak
lusta lábaink alatt.
A felhők sem rejtik a szörnyet.
Véres csöndben világra robbanó
bánatvirágok szirmait repíti a szél.
Dühöngő halál ejti ránk súlyos villámait.
Vétkeink zokognak, s könnyet permetez
ma a napfény, sírnak a csillagok is.
gyv