"Ezt tudják, ezt érzik", de lássuk be a játékosállomány nem is lenne alkalmas arra, hogy látványos játékkal 80-90 pontot dobva verje az lagmagasabb szintű európai megmérettetésen az ellenfeleket. Nem alkalmas, mivel ebben a csapatban nincsenek Balogh Judit, vagy Boksay Zsuzsa szintű extra-klasszisok, akik bármikor megdobják a 20-at, sokszor a 30-at, néha pedig egyedül is képesek eldönteni a meccset. Ez a mostani válogatott egy CSAPAT, amelyikből ugyan sokszor kitűnik egy-egy játékos (amit akár erősségként is felfoghatunk, hiszen Csák, Károlyi, Újvári, Iványi és ezen az EB-n Seres is lehet húzóember, az ellenfelek nem tudnak 1-1 játékosból külön kéászülni). De ha éppen senki sem nyújt támadásban extrát, azért akkor is ott van a legnagyobb fegyver a védekezés, amivel pocsék támadójátékkal is képesek vagyunk egál meccset játszani.
Rátgéber pedig éppen abban óriási, hogy a lehetőségekhez képest szinte mindig a maximumot hozza ki védekezésben a csapatból, ezért nincsenek is kétségeim, hogy ma is a lehető legjobb védekezési formációt fogják játszani a lányok. A tripla, mint fegyver meg fordítva is elsülhet, azért nálunk is van 4 játékos, aki elkaphatja a fonalat ezen a téren. (Egyszer már Károlyi Andi is bezúzhatna végre vagy 3-at, 4-et ezen az EB-n)
A női kosárlabda tényleg nagyon ritkán szórakoztat a látvánnyal, sokkal inkább a küzdelem dominál, ami ugyanúgy lehet szórakoztató, nem véletlen, hogy Pécsett mikor bajnokesélyes férficsapat volt, akkor is legalább kétszer annyi néző járt a női meccsekre.
Volt Diósgyőrben évekig egy csapat, bizonyos Király Sándor volt az edzője. Ezen a szinten bizonyos Király Sándor nem értett a kosárlabdához, viszont sok pénzt tudott magához csábítani, így mindig bajnokesélyes csapatai voltak. A jó játékosok többnyire nagyon látványos kosárlabdával szórakoztatták a nézőket, különösen Miskolcon, a csapat viszont -habár háromszor második, kétszer harmadik volt - soha nem nyert bajnokságot, mert Király Sándornak fogalma sem volt róla, hogy mi az a védekezés. Az öt említett rájátszásból háromszor Rátgéber László csapata(i) legyőzték a DKSK-t...