Tegzes bácsi segít.
Először is, rosszul kezdtétek el a pályázat írását. Bevezetőül néhány oldalon keresztül dicsőiteni kell a FIDESZ országépítő és nemzet felemelő munkásságát, valamint részletesen ki kell fejteni azt is, hogy a szervezetnek csak egyetlen igaz célja van A FIDESZ HATALOMBAN TARTÁSA, melynek során semmilyen nemtelen eszköz sem lehet megvetendő. ( Ennél a résznél nagyon szidni kell a kommunistákat, hogy a dolog hitelesnek látszon. )
Kérni nem szabad semmit ( Aki írásban kér valamit, az feltétlenűl gyanús ) Azt viszont lehet, csak úgy szőrmentén említeni, hogy az alapítvány vagy egyesület rendelkezik néhány " talált török útlevéllel " valamint többször kell alkalmazni a kölcsönösségi alapokon nagyon rugalmasak vagyunk, kijelentést.
Aztán csak várni kell. Kisvártatva megjelenik nálatok Földi László, sötét szemüvegben, és elmondja magáról, hogy ő Kovács László, és ha 45%-ot visszacsorgatsz az általa megjelölt számlára már jön is a pénz.
Most abba kell hagynom a tanácsadást, mert a kollégáim sikoltozva rohantak el mellettem és azt kiabálják, hogy itt van a Pintér egy frissen levágott lófejjel.
Hmm. Én sem tudhatok mindent. Gyerekek ez rosszat jelent?