schgy Creative Commons License 2001.09.19 0 0 4055
Ennyire azért palozc olvtársnak sem kell nekiesni, mert ő egész egyszerűen csak olyan, mint itt az emberek. Az itteni patriotizmus átlagban forróbb (ami pl. nekem nem tartozik a pozitívumok közé, mert erősebb, mint amit én elfogadhatónak tartok a magam számára, de én nem is vagyok "amerikai"), mint máshol és sokkal több külsőséget is hordoz. Meg aztán te is érezhetően jobban viselted az általuk (van olyan is, hogy joggal) amerikagyalázónak nevezett hozzászólásokat, mint az általuk művelt "visszagyalázást", ami természetesen nekem sem tetszett (sok olyasmit mondtak Magyarországról, amihez hasonlóra Amerikával kapcsolatban már saját maguk is ugrottak volna), viszont sosem éreztem úgy, hogy ezt tudatosan tedted, de, mint azt már írtam én kevésbé vagyok hajlamos az ilyen dolgok feltételezésére.
Amit meg a "turbántosok"-ról ír, azt én is naponta hallom a TV-ben itt, no meg láttam némi első reakciókat is.
Még halom-nak azt a beírását sem bírtam elítélni, amikor első felindulásában kb. azt írta, hogy "most örültök, ugye". Utána meg elég erősen szekálták a többek közt ezen a beszóláson fölpörgött többiek, ami a sajnos szükséges moderálásig jutott.
schgy
Előzmény: Mumu (4051)