Azt hiszem, megkockáztathatom, hogy az emberek nagy többségének agya úgy működik, hogy minden esetben bizonyos prioritásokat állít fel. Ez még akkor is érvényesül, ha emberek életéről van szó. Nyilvánvaló, hogy sokkal jobban bánt bennünket egy közeli hozzátartozónk, esetleg egy barátunk halála, mint egy ismeretlené. Egy nemzeti katasztrófa mindig jobban megráz bennünket, mint egy távolabbi esemény. A szomszédaink iránt általában nagyobb a rokonszenv, mint egy távoli ország lakói iránt (na jó, ez Magyarországra speciel nem áll, de azért nálunk is vannak olyan nemzetek, amelyeket jobban szeretünk).

Ez azért fontos, mert be kell látnunk, hogy vannak esetek, amelyek elvileg azonos súlyúak, mi mégis eltérően értékeljük azokat. Engem például igencsak megrázott a new yorki terrortámadás, az algériai terrortámadások viszont, ahol hétről hétre emberek százai halnak meg, már kevésbé izgatnak. Szemlátomást nagyon megosztja az ide irogatókat az izraeli helyzet is. Van, akit a zsidók, van, akit a palesztinok halála érint érzékenyebben. És még sorolhatnám az eseteket.
De a lényeg, hogy mindig azt gyászoljuk jobban, akit közelebb érzünk magunkhoz. Ilyen szempontból érthető a palesztinok ujjongása, vagy az itteniek egy részének fanyalgása. Másak az értékeink, mást és másokat tartunk fontosnak.