végtelenül sajnálom az összes meghalt amerikait, a munkájukat végző jómódú vagy kevésbé jómódú hivatalnokokat, tűzoltókat, rendőröket, bámészkodójat, a repülő-bombára gyanútlanul felszálló összes utast és személyzetet, meg azokat is, akik nyomorékként vagy akárhogy megúszva, de haláluk napjáig cipelik magukban ennek az apokalipszisnek a nyomait.

és végtelenül sajnálom azokat az öngyilkosokat, akik mindezt véghezvitték, mert elborult elméjükben nem tudtak megbékélni a saját, a népük, vagy hittársaik sorsával. sajnálom őket, mert ahhoz a legvégső eszközhöz kellett nyúlniuk, amely fölött most már az életben maradottak - legyenek bármelyik oldalon - moralizálhatnak vagy lövöldözhet lelkiismeretük és a világban elfoglalt helyük, szerepük szerint.

és legfőként magunkat sajnálom, akiknek mindennap végig kell néznünk, meg kell tapasztalnunk, hogy a történelem micsoda ostoba és végtelen monotonitással ismétli újra és újra önmagát.