diesel()diablo Creative Commons License 2001.09.11 0 0 212
béke

arcbahullt haj alól
felnézünk, ki a ló-
fasz aki, lődözik
hiába, háború!
nyalom a véremre
ragadt kis mocskokat
látásom vakulás-
ig tartott, addig is
elvétem a lövést
direkte halatom
tisztítom a csövét
utolsó falatom
nyelem, mint a balta
nyele, tiszta száraz
letaglózva nyulak
feje által
lenézek a lentbe
halva meg a csendbe
azt hiszem, hogy vége
de aztán a végén
kiderül, hogy béke
van csak, és a csendet
az jelenti, nem más
például a halás
vagy lenni-akarás
pók mozog a falon
oda-oda nézek
minek teszem ,tudom
csak értelme nincsen
halottlátó lennék
ha tudnám, hogy mikor
nézzek oda gyorsan
kevéssel utána
hogy golyó beállt
egyenes pályára
elindulv' affelé
amitől a béke
beborul az utca
mellett mélyen fekvő
elég mély árokba
ahol már a sár
uralkodik régen
nem emlékszem mettől
meddig tart ez, végül
úgyis minden kiönt
de ott lesz majd a béke
pora és a magja
elvetül a fődbe
és leszarva sarjad
végül aztán leszedi
kisgyerek a magját
kilövi majd szomszéd
szemét, vagy az anyját
béke mag majd kikel
mint a napfelkelte
mindennap egy kicsit
kapunk majd reggel
aztán elfelejtjük

na, most folytathatnám, de szegény lovasi nem győz diktálni