Az előzőeken túl engedtessék meg egy provokatív megállapítás is.

(Ugye, abban sokan egyetértünk, hogy igen, magasak a CD-árak, de ha legalább a bérekben az európai (uniós) átlag körül járnánk, az egész nem volna olyan szörnyű?)

Szóval a MOBILTELEFONról akarok beszélni. Az ismerőseim jó részénél a havi 15-20 ezer forint nagyságrendű mobiltelefonálás teljesen bevettnek mondható. (Ismerősök alatt kollégákat, barátokat és családtagokat is értek.)
Számomra mindez igen furcsa, holott van mobiltelefonom (3 éve ugyanaz a kis átlagos darab), de egyáltalán nem érzem magam annyira fontos embernek, hogy olyan sokat használjam. Kártyát használva még előfizetésem sincs, és éppen nemrég cseréltem kártyát, az előző 4500 Ft-ossal pedig 10 (!) hónapig elvoltam...
És bármilyen szükséghelyzetben használom a mobilt, vagyis: nem "vonom meg" magamtól.
Mindemellett felelősségteljes, magasan kvalifikált munkám van, de ez nálam nem eredményezi, hogy engem egy mobilmadzagon lehet rángatni.

Mire akarok rávilágítani ezzel? Arra, hogy ugyanazon ismerőseim, akik ebben a "mobilabúzusban" szenvednek, általában nem vesznek zenét. És panaszkodnak a magas CD-árakra.
A teljesen értelmetlenül elmobiltelefonált pénzt viszont nem érzik soknak. (Arról nem is beszélve, hogy a gyakran cserélgetett készülékek is drágák ám!)

Hát kérem szépen: abból a havi 15-20 ezerből, ami nekik mobilra elmegy, én ki tudok hozni 4-5 CD-t (van benne akciós is), vagy könyvet is - mert az is drága ám.

Vagyis sokak számára vannak kiadások , amiknek az értelmét meg sem kérdőjelezik, miközben más magas költségeken sírnak.
Ez nem a klasszikus közgazdasági példa a "helyettesíthető termék" (pl. kávé/tea) esetére, ugyanakkor érzek a kettő között némi összefüggést.

Én utálom a sok mobiltelefonálást, a zenét viszont nagyon szeretem.