Úgy látom, Tőled inkább "gyakorlati" síkon különbözök: nem másolgatok.
Ezzel nem a szerzői jogok követekezetes tisztelőjeként akarok mennybe menni, hanem ízlésbeni szempontjaim vannak.
- Pl. GYŰJTŐ orientációjú vagyok, és ennek igazából csak az eredeti példányok felelnek meg. Vannak a gyűjteményemnek olyan darabjai, amelyekre annyira büszke vagyok, hogy el sem tudom mondani.
- Vannak "kultikus" előadóim: ezektől azt is megveszem, ami nem tetszik, arról nem is beszélve, hogy a jó zenékben bizonyos dolgok csak később érnek be.
- Többször is észrevettem már magamon, hogy egy kölcsönkért lemezt, ami igazán megtetszett, nem lemásoltam (holott megtehettem volna), hanem megvettem. Ami meg "annyira nem tetszett", azt nem is másoltam le, és meg sem vettem.
- Magyarázó tényező lehet a korom is: nemsokára 30 éves leszek, kiforrott zenei ízléssel az ember már sokmindenhez máshogy viszonyul, mint tizenéves korában. Arról nem is beszélve, hogy 16 éves korában az ember szinte "kényszerűen" másol, hiszen honnét volna annyi pénze.
- Sok akciót, beszerzési forrást ismerek, gyakran ki tudom ezeket használni.
Bocs, mégis másolgatok: az autóban hallgatáshoz macerás volna ugyanazokat a példányokat hordozni.
Végül: ezzel együtt felháborítóan magasnak tartom a CD-k magyarországi árait.