Ülök a "szabörbiai" 6 hálöszobás házam kiválóan légkondicionált tv szobájában. Élvezem a recliner adta - már már erkölcstelen - kényelmet. Jéghideg Snaple jouce-t szürcsölök és nézem a 32" (inch-2.5cm) inch-es Sony Trinitronon az Costa Rica vs. USA focimeccset.
A Costa Rica-i csapat kategóriákkal jobb, gyorsabb, technikásabb. Az Amcsik csak szaladgálnak, bukdácsolnak a pályán, megijednek a helyzetektöl, nincs elképzelésük.
2:0 és az is marad. A 16 közé jutásnak k.b. annyi esélye van mint a Magyar csaptnak a Román meccs után. Semmi.
A pálya feltünöen rossz, kopott, kiégett fü, akár csak az ócsai stadion, vagy a Ferihegyinek nevezett "mü"üt mentén. A stadionban áll a 35,000 nézö -ülöhely csak egy kis szekcióban van - és ünnepel. Lobog a hatalmas nemzeti zászló, önfeledten énekel a massza.
Gyöztünk.
Megvertük az Amcsikat.

Itt merültem álomba. A kellemes fotel felvette alakomat, simogatott a légkondicionálóból áramló, valami ionizálóval szürt, kristálytiszta amerikai levegö.
És megálmodtam valamit.
Mi ez az ünneplés, diadal, öröm, mámor?
Egy logikai sorrend.
Mert ugye, ha mi - Banán Republika - képesek vagyunk megverni fociban az USA-t akkor az a mi banánunk nagyobb lesz, szebb lesz, édesebb lesz és esetleg több is lesz. természetes következménye, hogy akkor mi is nagyobbak, gazdagabbak leszünk. Bár ez nem biztos. Ez az élet rendje. Nagyobb boldogságot ad fociban elkalapáli egy nagy országot, mint döntetlent csinálni egy kicsivel (Hol van az már Gruzia, Románia után?).
Mert kérem ez egy szindróma. Egy bizonyis fajta ember csak úgy tud boldog lenni, hogy ha bebizonyítja (önmagának) hogy "Hej vagyok én is olyan fasza legény mint te." Na most, ha nincs mögötte infrastruktúra, GDP, GNP, meg életszinvonal mutatók, meg ilyenek, akkor mit tesz az a fránya kis kukac? Füt, fát összehord, fumigál, nyafog, vinnyog, kényeskedik és kikiáltja azt a nagy micsodát mindennek ami ö nem szeretne lenni.
Ettöl lesz bunkó elnököstöl 280 milló amerikai.

De ez egy álom.