Szóval az Üvegburán túl, de a Naplók közepén még innen az a furcsa, hogy még mindig nagyon furcsa. Nem hittem nagyon az Üvegbura sokak által emlegetett hatására, de nagyon kíváncsi voltam. És azon vettem észre magam, hogy azokban a napokban, mikor olvastam, vmi megabrutálul éreztem magam, egyszeruen mintha vmi konkretan nyomta volna a tarkomat + "nice" mood. Sylvia volt, pedig nem gondoltam effektive a konyvre mikor nem olvastam epp. nem ertem most sem, tudat alá kusznak a gondolatai. ugyanez van most baratnomnel.
mert hogy semmire nem lehet tudni Sylvianal a "mert"-et. csak a miertet. az egesz eleteben.
szv ezen gondolkodtunk.

mindenesetre Szuletesnapi Levelek mellett az Orpheusz Kiado utjara bocsatotta Ted Hughes: A Hold-bálnák c. versgyujtemenyt. komolyan erdemes.
(ford.: Zsille Gábor)

kedvencem:

A Hold-szárnyak

Villámcsapásként leszálló tárgyak
a nevezetes Hold-szárnyak.

Fehérek, csöndesek, szélesek, lágyak,
s akár a gyöngybagoly, oly szépen szállnak.

Cikáznak, örvénylenek és lecsapnak,
árnyékot nyújtanak a kerti csapnak.

Csakis egy pár szárny - se fej, se láb, se test:
karomként megragad, s többé nem ereszt,

Érzed, lapockádhoz forr erősen, kéjjel,
majd verdesni kezd, s te föntről nézel széjjel,

És repülsz, és repülsz, és repülsz -
merre? Erről csak később értesülsz.

Himbálózol magasan a bámész arcik felett -
s éppen ilyen váratlanul utadnak vége lett:

A földre dobnak a szárnyak, miután
kilenc-tíz mérföldet repütél sután,

S nem is törődnek semmiféle bajjal:
tovább rebbennek, libbenő kacajjal.