slr: Nem mondtam, hogy blöff nyugaton a garancia. Azt mondtam, hogy könnyű úgy vállalni bármit, hogy az az esetek nagy részében nem kérik számon! És ez tőlünk nyugatabbra bizony így van.
Az itthoni állapotokat illetően pedig: a gyártók viselkedését igen nehéz egy olyan országban számon kérni, ahol a vásárlók 60-70% a döntésénél csakis és kizárólagos szempontnak azt tekinti, hogy mi az olcsóbb. Tudni kell, hogy elvileg a hazai fogyasztóvédelmi előírások szigorúbbak az USA-belieknél. Ott csak az tilos, ha egy termék veszélyes. Az, hogy üzemszerű használatra alkalmatlan, az nem szempont. Ezt felismerve elsősorban Kína, másodsorban a "kis tigrisek" szabályszerű bóvligyártó gazdaságokat hoztak létre, amelyek gyakorlatilag teljesen használhatatlan vicik-vacak holmikat gyártanak, abból kiindulva, hogy ha öt dollárért eladok egy vasalót, és az az első vasalásnál elfüstöl, akkor az amerikaiak 95%-a fejcsóválva bedobja a kukába és kész, nem viszi vissza garanciális cserére. Pedig ha megtenné, egész Kína gazdasága egy év alatt tönkremenne! De nekik ez nem pénz, nem éri meg a fáradtságot visszamenni reklamálni. Ilyen persze órából is van rendesen. Ugyanekkor lehet, hogy az a néhány dollár nálunk nem is számít teljesen jelentéktelen összegnek. Ennek ellenére nézz meg itthon egy kínai piacot, szeget nem lehet leejteni, holott az ott árult termékek 97%-át kereskedelmi forgalomra alkalmatlanság, vagy hamisítás okán be kellene zúzni. Röviden ami nálunk hiányzik az két dolog: Tisztes polgári jómód, és a "felelős fogyasztói magatartás". Ez utóbbiért pedig közösen vagyunk felelősek, és közösen szenvedjük a következményeit. (Amúgy az én véleményem szerint - hogy lezárjam a garanciát illető polémiát - nem létezik magyar, nyugati stb.. cég, csak kétféle cég létezik. tisztességes és tisztességtelen. Találhatunk mindegyikből a világ minden táján!)

Az árakat összehasonlítani meg nem túl igazságos. A dolgok természetéből az következik, hogy ha egy Burundi földjén gyártott zabliszt ott mondjuk X fabatkába kerül, akkor a világ túlsó felén minimum X+Y fabatkába fog kerülni, ahol Y a szállítási költség. Ha erre még eltérő adók, vámok, nagy értékű eszközöknél szállítási biztosítások rakódnak, akkor Y akár X értékét is meghaladhatja. Ha ezek után valaki, aki mondjuk egy multinacionális cégnél dolgozik, és a cég költségére hivatalból utazgat Burundi felé, tehát neki az odajutás és ott tartózkodás ingyenes, az (feltéve, hogy nincs vám, vagy "nem él vele") X fabatkáért itthon is birtokolhatja az áhított zablisztet. De ha ezek után tisztességtelennek tartja az importőrt, mert ő nyilvánvalóan hivatalosan X+Y összeget kér, akkor inkább szálljon magába, és próbáljon némi gazdasági ismeretre szert tenni!

A Zürichi a Bahnhof Straße boltjairól meg annyit (és ez elmondható az összes nyugati nagyváros exkluzív üzleteiről) el is adják ezeket a nagy értékű órákat. Nálunk egy olyasfajta cég, mint a "Gyula király" mögött álló H.O.T. csak vezérképviseletként és generálimportőrként maradhat fenn, mert ilyen "nagy" értékű órákat (értsd: 100eFt felett, ami tulajdonképpen nem is magas ár) olyan kis számban lehet csak eladni, hogy ha nyitnék a Váci utcában egy reprezentatív üzletet, ahol csak és kizárólag a drága márkák kiváló darabjait árulom, tuti tönkremennék. A POEN is olcsóbb órákból meg SWATCH-ból és szervízből kell, hogy kiegészítse a bevételt, az átellenben levő OREX meg jórészt divatékszereket, olcsóbb női divatórákat ad el. A kirakatban díszelgő VC egy éve is ott volt... Tudomásul kell vennünk, hogy még elég szegény ország vagyunk, és a minőségi és presztízsholmikat az emberek zöme nem engedheti meg magának. Bízzunk benne, hogy a helyzet javulni fog! De az előbb elmondottak azt is jelentik, hogy a nyugati kereskedők itthoni szemmel nézve hatalmas forgalmuk miatt sokkal könnyebben "akciózhatnak". Nekik általában nem gond, ha valamelyik kevésbé kelendő árujukat végül féláron, veszteséggel "kiszórják" a raktárból. Idehaza a cégek zöme ezt nem engedheti meg magának. Ezek után ha nekem valaki hazajön egy amerikai üzleti útról,és azt mondja, hogy az általam kínált számítógépet, órát (akármit) egy üzletben (de csak egyben!) féláron látta, miért adom én ennyiért, biztos betegre keresem magam rajta, akkor azt üzenem neki, hogy menjen oda vissza, és maradjon is ott. (Bocs a füstölgésért, de már jártam így. Meg egyetemi oktatóként is "pofátlankodott" már diákom, hogy milyen lepusztult labort tartok, amikor ő az ösztöndíjas német félévében négyszer olyan jót látott. Csak nekem a laborkeretem 0, azaz 0 Ft, vagyis saját zsebből van az is, ami van, a német egyetemen meg úgy 27 évi fizetésem volt az éves laborkeret.)

Na, szerintem ezt körüljártuk, igyekszem e témában már többet nem fárasztani a topiclakókat!