Az egész abortusz vitában – most és korábban is – az fáj legjobban, hogy az alapállás hibás. Ezért bátorkodtam leírni azt az alapot, ami szerintem a szükséges alap ebben a kérdéskörben.
Nyilvánvaló, hogy felvetődik, mi van a beteg gyerekkel. Ha minden kétséget kizáróan beteg a gyermek, aki születni készül, akkor két eset lehetséges. / Fontos, hogy minden kétséget kizáróan. Hallottam egy gyerekorvos ismerőstől, hogy egy vizsgálatnál, ami ilyen sérülésre vonatkozik, az első vizsgálat pozitív eredménye még nem jelent sokat, a második már gyanús, a harmadik pozitív eredmény a biztos, És ennél a vizsgálatnál az első pozitív eredmény után sokszor AB-t javasolnak.
Szóval, ha beteg a születendő gyermek, akkor először is meg kell próbálni segíteni a szülőknek. annak erre lehetőségek. Sajnos sokszor a beteg gyermek születése után az apa lelép. Meg kell próbálni támogatni a szülőket, a családot. Vannak erre eszközök, szerveződések.
A másik lehetőség, hogy ha ebben az esetben a szülők nem tudják valami miatt vállalni a beteg gyermeket. Ebben az esetben, ha nincs más megoldás, elvégezhető az abortusz azzal, hogy nem egy jó megoldást választottak.
Sajnos ma az abortuszokat döntő száma nem ilyen okok miatt történik. Vagyis ott tartunk, hogy sokan azt gondolják, és ezt sugallja számos TV műsor, hogy bármikor, bárkivel szabad a testi kapcsolat.
Én azt gondolom, hogy ha komolyan vesszük, mire való a testi kapcsolat, akkor sok problémás kérdés megoldható, elkerülhető lenne.