A "materializmus" szó a huszadik században nyerte el azt a jelentését, amiben mi azt ma legtöbbször használjuk. A szó maga az "idealizmus" ellentéteként jelent meg, a kommunista gondolatvilág hivatalos világnézeteként. A világnézet szintjén a legkarakteresebb különbség e két álláspont között valóban az, hogy az idealista gondolkodó a jelenségeket nem-anyagi természetű okokra vezeti vissza, a materialista pedig az anyag anyagi jellemzőiből kiindulva értelmezi azokat. Így válik az aktuális politikai környezetben a materializmus az ateizmust megalapozó filozófiává.

Van viszont a két szemlélet között egy sokkal alapvetőbb különbség is. A világnézet kialakulását ugyanis feltétlen meg kell előznie egy létszemléleti hozzáállás kialakulásának, aminek talaján láthatunk csak egyáltalán hozzá a világnézetünk kialakításához. Először értelmet kell adnunk a "világ" és "nézet" szavaknak... A materializmus ellentéteként megjelent idealizmus egy az eddigre már divatosságából nagyon sokat veszített, platóni alapokra épülő objektív idealizmustól sokban különböző filozófia volt. Ez az idealista létszemlélet úgy kezdi a lét jelenségének megfogalmazását, hogy "Benyomások érnek: látok, hallok, érzek, érzékelem a gondolatok létrejöttét, jelenlétét, és megvalósulását, és mindezzel megpróbálok kezdeni valamit..." A materialista pedig így: "Van a valóság, abban benne vagyok én, aki érzékelem a valóságot, és cselekszem...".

Pontosan ezen utóbbi megközelítésre van szüksége annak a magát esetleg kereszténynek nevező embernek, aki biztonságérzetének és önbecsülésének megőrzése érdekében felfuvalkodottá válik, sokakat lenéz, megvet, vagy hamisnak ítéli meg őket. Hogy ezt a hozzáállást igazolni tudja maga- és mások előtt, remekül kapóra jön neki az előbb felvillantott materialista létszemlélet, hiszen ha elképzeléseit a létről az abszolutitás magaslataiba emeli, az megalapozottnak tünteti fel viselkedését. Meggyőződéseit "a személyes megítéléstől független tényként" kell megpróbálnia beállítani, annak ellenére, hogy a "tény" szót éppen hogy a személyes megítélés egy minőségének kellene tekintenie.

Persze ha a Bibliával próbálja összeegyeztetni saját lelki módjait, eleinte komoly problémákba ütközhet, hiszen Jézus nem volt materialista. Soha nem is bíztatott senkit efféle magatartásra. Sőt! Azt mondja, hogy mindenkit szeretnem kellene... Hát, ezt könnyen beillesztheti a materialista keresztény kis világába, ha elég ügyes, hiszen ezt értelmezhetjük úgy is: akit nem szeretsz, azt sajnáld le jó magasról... No de azt is írja, hogy a szeretet nem rója fel a gonoszt... Hát... Akkor majd igyekszem halkan csinálni, vagy legföljebb csak a háta mögött... De amikor azt olvassa, hogy "ne ítélj!", na akkor teljesen meg van lőve, és addig nem nyugszik, míg nem talál egy olyan részt a Bibliában, ami ezt megcáfolóként értelmezhető.

Lehet, hogy a meterialista keresztény csak egy fikció?
Hm...
Én attól tartok, van ilyen ember. Valahol... Nagyon messze, persze...