crack Creative Commons License 2001.08.06 0 0 1079
Így értékeltek a magyar kalapácsvetők
2001 aug. 06 12:26 - Forrás: MTI

A kalapácsvetés döntője után így értékelte a Magyar Rádió tudósítójának érdeklődésére saját szereplését a három magyar versenyző:

Kiss Balázs:

- Minden év más, a sérülésem miatt kihagyott idő rányomta a bélyegét a mai teljesítményemre. Nem voltam elég erős és stabil, s ráadásul még technikai hibákat is vétettem a dobások során: túlságosan magamra húztam a kalapácsot. Ennek ellenére nem vagyok elkeseredve, hiszen hihetetlenül erős volt a mezőny, s én a világ hatodik legjobbja lettem, ami azért nem rossz teljesítmény. A győztes Ziólkowski és az ezüstérmes Morofusi azzal emelkedett ki a többiek közül, hogy technikailag tökéletesen hajtották végre a kísérleteiket.

Gécsek Tibor:

- Tudtuk előre, hogy centimétereken fog múlni a döntőbe jutás és szoros verseny lesz. Nem vagyok elkeseredve a nyolcadik hely miatt, annak ellenére, hogy nagyon akartam a jó eredményt. Talán emiatt is vált egy kicsit görcsössé a mozgásom, s egyszerűen nem találtam a 80 méter feletti dobások ritmusát.

Annus Adrián:

- Nem értem az egészet, hiszen nyugodt voltam, jól sikerült a bemelegítésem és az első dobásom is. A második kísérletemet elrontottam, így a harmadiknál kockáztatnom kellett, sajnos ma ennyit tudtam kihozni magamból. Úgy érzem, a mozgásommal nem volt baj, néhány centiméter hiányzott csak a jobb helyezéshez. Ma volt nyolc kalapácsvető, aki nagyobbat dobott nálam, ezt el kell fogadnom.