Ezek szerint kedves Klia (amit írtál azok alapján gondolom) te is úgy vagy vele mint én:
többet adsz magadból mint amennyit neked adnak szeretetből?!

Tényleg félelmetes, de nekem az a pillanat okoz nagy örömöt, amikor valakin szeretetből segítek (nem családtagra értem), és az arcán meglátom azt a mosolyt, ami igazán őszinte. Akkor tudom, hogy adtam magamból, küzdöttem, és kaptam érte egy pillanatot.
Egy pillanat, azért a szeretetért amennyit küzdeni kellett a másik boldogságáért.
Ez nem ellentételezés (ár-áru viszonya) csak megjegyzés.

Pofonok sorozata?
Egyre inkább hajlok arra amit egyik ismerősöm mondott: legyen vastag bőr az arcodon, mert sokszor sokat fogsz kapni,de ha adsz, úgy is fogsz tudni együtt mosolyogni.
Adunk, ha tudunk, de vajon meddig? Nem fog elfogyni a szeretet, ha Te (mi) nem kapunk viszonzást -eleget?