Elég hosszú ideig éltem Amerikában, ma is minden évben hónapokat töltök ott, és garantálom neked, hogy senkinek semmi baja nem lesz, ha sokallja a nemzeti jelképeket, kritizálja a Pledge of Allegiance-ot, zeneileg értéktelennek tekinti a himnuszt, röhejesnek, hogy minden baseball meccs elott eléneklik stb. Vannak, akiknek ezek a dolgok fontosak, vannak, akik különbözo okokból kifogásolják oket. És senkivel sem törlik fel a padlót, senkit se facsarnak ki, senki nem kap olyan pofont, hogy a takony menetet vág a nyakára. Ezek a magyar jobboldal primitiv fantáziái. A nemzeti jelképekhez való viszony minden civilizált országban egyrészt legitim politikai vitatéma, másrészt magánügy. Fourth of July alkalmából én sose raktam ki zászlót -- inkább lustaságból nem, mint meggyozodésbol --, és soha senki nem kérdezte meg tolem, hogy miért nem. Ez nagyon un-American lett volna, ha valaki mégis megkérdezte volna, biztos lehettem volna benne, hogy egy hülye kelet-európai bevándorló.
A mostani Fourth of July-t amerikai társaságban töltöttem. Nem baloldali, hazátlan bitang egyetemi emberek között, hanem számítástechnikusok között. Azon viccelodtek, hogy Fourth of July-t zászlóégetéssel lehetne a legadekvátabb módon megünnepelni, mert hiszen ez az ünnep a szabadságról szól. És láss csudát, senkivel sem törölték fel a padlót, senkit sem csavartak ki, senkinek sem vágott a takony menetet a torkára.