Áthoztam a következőket a 'mobiltelcsiaksi' topicból, ehhez e támához inkább illik.
Ezt írtam ott:
"Alapvetően a következőn nem tudok átlépni, vegyük a legegyszerűbb esetet: egy dipólus momentummal rendelkező molekulát beteszünk két fém lemez közé, akkor mi történik? Ugye a dipólus molekulának van kívülről mérhető elektromos tere, + - polaritással. Emiatt a két fém lemezen szerintem töltésmegosztást tud létrehozni. Ha a két fém lemezt egy árammérőn keresztül összekötjük, akkor azt kell tapasztalnunk, hogy miközben a töltések kiegyenlítődnek, rövid ideig pici áram fog folyni. Ezután megszakítom az összekötést, aminek hatására a fémlemezeken megint ki kell alakulni a töltésmegosztásnak, hiszen a dipólus molekula az elektromos terével továbbra is ott van köztük. Ismét összeköthetem a lemezeket, és az árammérő ismét mér egy pici áramot. Vagy nem...? "
Erre Silan:
"Szerintem ilyenkor a fémlemezek egyik oldala negatív, a másik oldala pozitív töltésű lesz. Ha összekötöd a külső oldalukat egy vezetékkel, akkor a két fémlemez plusz a vezeték galvanikusan össze lesz kapcsolva, és a dipólmolekula ebben a rendszerben fog töltésmegosztást okozni, vagyis az egyik fémlemez pozitív, a másik negatív töltésű lesz, az őket összekötő vezeték pedig gyakorlatilag semleges marad. Ha most a vezetéket középen elvágod, a töltésviszonyok változatlanok maradnak, és ha újra összekötöd, akkor is. Tehát innentől kezdve nem folyik áram. Amikor össze vannak kötve a fémlemezek, akkor a dipól fenntartja a töltésmegosztást (egyik fémlemez pozitív, másik negatív)."
Kapisgálom, vagy inkább csak érteni vélem, ezért összeállítottam egy kísérletet, hátha közelebb jutok a megoldáshoz. Az eredeti felvetés ez volt:
A kapcsoló kapcsolgatásával lehet-e töltéseket kipumpálni egy ilyen elrendezésből? Erre kerestem választ egy ennnek megfelelő (legalább is véleményem szerint) modell kísérlettel.
Néhány szót az összeállításról. Két, kb. 10*10 cm fémlemez közé behelyezek két db. mintegy 300 V-ra feltöltött lemezt, ami a dipólus molekulának az elektromos terét hívatott reprezentálni. Nyilván ezeknek a méreteknek és feszültségeknek a valódi molekuláris értékekhez semmi közük, csupán a mérés kivitelezhetősége miatt ekkorák. A külső fémlemezen megjelenő feszültséget (töltést) egy FET bemenetű mérőerősítővel figyelem, és hogy valami munkapontja is legyen az egésznek, a töltéseket egy 680 pF (ez volt kéznél) kapacitású kondenzátorban gyűjtöm össze. Azért, hogy a mű-molekula elektromos tere minél közelebb kerüljön a fémlaphoz, egy 12*12cm 0.15 mm vastag trafópapirt használok szigetelésnek. A fémlapok távolsága 5-20 mm (azért ilyen nagy, hogy a mű-molekula dipólusként hasson). Abból a célból, hogy a 'molekulám' keményen tartsa az elektromos terét, rövid vezetéken keresztül összekötöm egy kb 300 V-ra feltöltött (K1 kapcsoló rövid be-ki), a fémlemezekhez képest nagyságrendekkel nagyobb kapacitású kondenzátorral. K2 rövidzárása majd nyitása után mérem U feszültséget. 1-2 sec után feltöltődik a 680 pF. K2-vel kisütöm, majd újra feltöltődik. Sokszor. Ha megfordítom a molekula polaritását, a 680 pF feszültsége is megfordul (nyilván). Ellenőrzés: trafópapir helyett 2 mm vastag plexit használok, kizárva azt, hogy esetleg a trafópapir szivárog. Plexivel is működik, kicsit lassabban töltődik fel a 680 pF, de hát távolabb is van a fémlemez a molekulától. Ellenőríztem a mérőerősítőt is: ha a molekula töltését kisütöm, magától nem mászik el a mért feszültség. Minden bizonnyal valóban a fémlemezeken töltésmegosztás útján megjelenő töltéseket méri.
Kedves Silan! Lehet, hogy nem jól modelleztem le az eredeti kérdés feltevést. Az is lehet, hogy a mérésben tévedtem (ezért írtam le ilyen részletesen, hátha más meglát olyan hibát, amit én nem). Látszólag, mondom látszólag mégis lehet kivenni töltést egy ilyen rendszerből. Mi a véleményed?
