König nagyon fázott. Nem is gondolta volna, hogy ilyen hideg lehet egy repülőgépen. Vacogtak a fogai, a keze is remegett, nem tudta rendesen megfogni a botkormányt, ezért a repülő össze-vissza billegett. Már a fagyhalál közelében volt, amikor délkeleti irányban, úgy 50 méterre a Me-109-esétől egy néger óriás pillantott meg. Hatalmas ember volt, még életében nem látott ekkorát. Még feleekkorát is csak egyszer, még akkoriban, amikor a teljes II/A és II/B tömb nyugdíjából mulatott a Sakito étterem évszázados tölgyek által kellemesen beárnyékolt teraszán, de milyen rég is volt az! A négeren szinte semmi ruha nem volt, csak egy ágyékkötő, és König bizony rettenetesen elcsodálkozott azon, hogy miként bírhatja ebben a hidegben. Annyira meglepődött, hogy csak később döbbent rá, hogy a négernek egyáltalán semmi keresnivalója nem lenne itt fenn, a levegőben. Hogy is jön ez az óriás ahhoz, hogy meztelenül röpködjön itt, a széles ukrán puszták felett, miközben én majd megfagyok ebben a hülye repülőben?
Jobbra húzta a botkormányt, és megcélozta a meztelen óriást. Amikor már egészen közel ért, akkor látta, hogy egy aprócska perzsaszőnyeget meglovagolva maradhat a levegőben a furcsa útitárs. De ekkor már mellé is ért, és átkiáltott:
- T-t-ttte, n-nem fá-fá-fázzol, ó-óóó-riás?
- Szerencséd, hogy ó-óóó-óriásnak szólítottál, aulus von König, Vietnámi postáslegény! Tudd meg, hogy én egy dzsinn vagyok, és soha sem fázom! Mivel jó kedvemben találtál, teljesítem 3 kívánságodat.
- A-azzt akarrrrom, hogy le-legggyen trrrópusssi hő-hő-hőssség azzz ukkrrrrán pusssz-tákonn!
És láss csodát, trópusi hőség öntötte el a teljes orosz front déli szárnyát, a hó - volt-nincs - azonnal elolvadt, és hatalmas trópusi erdő nőtt ki a pusztán. Az összes tank megfeneklett, jó néhányat a magasba emeltek a gyorsan kinövő fák. De voltak olyanok is, amelyek beleütköztek az előttük kinövő növényzetbe, és képtelenek voltak továbbhaladni.