Ezt jól megfogalmaztad, Ratti.

Én pedig közben kigyűjtöttem néhány idézetet a Naplóból, íme (közben olvastam a hozzászólásodat, Riv: amint látod, több idézetet is leírok, kíváncsi vagyok, lesz-e egyezés):

>>A legjobban, azt hiszem, a képzelőerő halálától félek. Mikor az ég ott fent egyszerűen rózsaszín és a háztetők egyszerűen feketék: a fényképező elme paradox módon az igazat mondja a világról, de ez az igazság értéktelen. Én az egyesítő szellem, a „formáló” erő után sóvárgok, amely túláradóbb és nagyobb találékonysággal építi fel a maga világait, mint Isten. Ha csöndben üldögélek és semmit sem csinálok, a világ, mint lassú, jelentés nélküli dobszó dübörög tovább körülöttem. Mozdulni kell, dolgozni, álmokat kergetni: az álmok nélküli élet szegényes voltát még elképzelni is riasztó: a legrosszabb fajta őrület; a képekkel, hallucinációkkal telített élet viszont legalább olyan, mint egy Bosch-kép.>>

>>Új életet alakítok ki magamnak szavakból, színekből és érzésekből.>>

>>Összeszedem magamat: mától fogva minden este foglyul kell ejtenem egy ízt, egy érintést, a nap szeméthalmából egy képet. Hogy eltűnne, elpárologna ez az egész élet, ha nem ragadnám meg, nem kapaszkodnék belé, amíg emlékszem a dicsőség szúró fájdalmára.>>

>>Ha férfi volnék, regényt írhatnék belőle, mert nő vagyok, miért kell csak sírnom és fáznom, sírnom és fáznom?>>

>>Az én egészségem az írás, ahogy az élményeimet sztorivá, költeménnyé, regénnyé csiszolom, ezért szenvedtem, vagy inkább, ezért jó, hogy szenvedtem és megjártam a poklot, ha még nem is minden poklokat. Nem élhetek magáért az életért, csak a szavakért, melyek föltartóztatják az áramlatot. Az életemet, úgy érzem, nem is élhetem addig, amíg vannak könyvek és történetek, melyek az időben folyamatosan újra teremtik. Túl gyorsan elfelejtem, hogy is volt, és az itt és most rémületébe zsugorodom, múlt nélkül és jövő nélkül. Az írás feltöri a halottak kriptáit, és az egeket, melyek mögött ott rejtőznek a jövendölő angyalok. Az agy teszi, csak teszi a magáét, szövögeti a hálóját.>>

>>Csupa élet életet akarok: gyerekeket, szonetteket, szerelmet, és koszos edényt – és az életigenlés ritmusát kizengetni, kizengetni zongorákon, sílejtőkön és az ágyban, az ágyban, az ágyban.>>