Én most idézek itt valami elgondolkodtatót (engem legalábbis...na):

>>Plath nem kedves: ez az Ariel versek legjellemzőbb vonása (...) a Hughes köszöntötte "igazi én" így ad jelet magáról. Feminista hősnő státusa nagyrészt ebből a hangvételből eredeztethető. (...) "minden nő fasisztát imád", írja az Apu c. versben, természetesen hímnemben. De a nők Plathban is épp a fasisztát szeretik, a "pofába csizmát" magatartást, amelyet, bár férfielnyomásról ír, ő maga ördögi módon mindkét nem olvasóival szemben alkalmaz.
Az Üvegbura még nélkülözi az utolsó versek nagyságát, de hangvétele üdítően nem-kedves. (...) a könyv látszólag gyerekes, csalókán hozzáférhetőnek tetszik, úgy olvastatja magát, mint egy lányregény. De ezt a lányregényt egy olyan nő írta, aki már megjárta a poklokat, és most bosszút akar állni kínzóin. Méreggel, hányadékkal, vérrel teli ez a lányregény (...).>>

(Idézet: A hallgatag asszony-ból)